Banai Dávid hosszabbított Újpesten

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 14:14
Török AttilaBanai Dávid marad Újpesten (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződést hosszabbított a csapatnál 13. idényét kezdő Banai Dáviddal.

Az Újpesten nevelkedő kapus 2012-ben került fel a felnőttekhez egy Ligakupa-mérkőzésen, majd 2013 szeptemberében debütált, az NB I-ben pedig két évvel később, 2015 májusában mutatkozott be.

A 30 éves kapus minden sorozatot figyelembe véve 140 mérkőzésen lépett pályára az Újpest színeiben, s ezek közül 33 találkozón nem kapott gólt, s 2018-ban, illetve 2021-ben is tagja volt a Magyar Kupa-győztes csapatnak.

„Nagyon örülök, hogy részese lehetek az Újpest újjászületésének. Ahogy az elmúlt több mint 15 évben mindig, úgy most is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebb legyen a klub!” – fogalmazott Banai Dávid.

Legfrissebb hírek

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Bajba kerülhet az Újpest, ha nem javul a támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 11:57

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

NS-infó: sok hiányzóval számolhat az Újpest az MTK elleni bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 12:37

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Jól küzdött a Dorog, de Beridze fejese elég volt az Újpestnek a továbbjutáshoz

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 21:48

„Húzogatjuk az oroszlán bajuszát” – Balajcza Szabolcs szerint nem véletlen a Puskás Akadémia első helye

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 17:28

„Fontos, hogy ne kezdjünk el pánikolni” – Benczédi Balázs, az Újpest ügyvezetője

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 19:27
Ezek is érdekelhetik