A Diósgyőr edzője szerint megsérülő 18 éves debütánsa volt a KTE legyőzésének kulcsa

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.08.24. 20:04
Vladimir Radenkovics (Fotó: Árvai Károly)
A Diósgyőr 1–0-ra legyőzte odahaza a Kecskemétet a labdarúgó NB I 5. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kecskemét trénere, Szabó István azzal kezdte: az első félidővel nem volt megelégedve.

„A második játékrészben tudtunk változtatni a felfogáson, bátrabban és pontosabban játszottunk, úgy éreztem, hogy ki-ki meccs lett belőle. Amikor a miskolci csapat megszerezte a vezetést, mi játszottunk jobban, és utána is voltak még lehetőségeink, de pontatlanok voltunk. Inkább azt éreztem, a döntetlen igazságosabb lenne, de gratulálok a Diósgyőrnek, mert azzal az egy góllal jobb volt.”

SZABÓ ISTVÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A DVTK vezetőedzője, Vladimir Radenkovics éppen ilyen mérkőzésre számított.

„Tudjuk, hogy a Kecskemét stabilan védekezik, kiválóan oldja meg az átmenetet és nagyszerű játékosok alkotják. Nem egyszerű a Kecskeméttel játszani, ez volt nekem a második meccsem ellene, ezen a két találkozón összesen egy gól született. Az volt a tervünk, hogy a hatvanadik perc környékén friss játékosokat küldünk be, akikkel meg tudjuk nyerni a mérkőzést, ez most bejött, és nyertünk is.”

A 10-szeres válogatott Komlósi Ádám a fiáról, a 18 évesen debütáló Komlósi Bencéről elmondta: egyelőre még nem tudja, mennyire súlyos a sérülése.

„Viszont olyan játékot nyújtott, mintha nem is most debütált volna. Magabiztos volt, technikailag és taktikailag is kiemelkedőt nyújtott, megakadályozta a kontrákat, rengeteg lecsorgó labdát szedett össze. Engem persze nem lepett ez meg, nagy értéke ő a Diósgyőrnek.”

VLADIMIR RADENKOVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Kecskemét TE 1–0 (Acolatse 73.)
Diósgyőr, DVTK Aréna, 4121 néző. Vezette: Berke

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik