Nagy Zsolt a 90. percben döntötte el: második bajnokiját is megnyerte a Puskás Akadémia

Vágólapra másolva!
2024.08.04. 20:49
Nagy Zsolt győztes gólt szerzett a 90. percben (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 2. fordulójában a Puskás Akadémia hazai pályán 2–1-re megverte a Zalaegerszeget.

 

NB I
2. FORDULÓ  
Puskás Akadémia FC–Zalaegerszegi TE FC 2–1 
Felcsút, Pancho Aréna, 1321 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Plsek (5.), Nagy Zsolt (90.), ill. Sajbán M. (65.)
 

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Gyors góllal kezdett a Puskás Akadémia: Jakub Plsek az első felcsúti szögletet követően fejelte a labdát a zalaegerszegi kapuba, és a találat annyiból nem volt meglepő, hogy a házigazda az Újpesten aratott 2–1-es győzelemmel, míg a ZTE FC az MTK Budapest elleni 1–0-s hazai vereséggel indította a bajnokságot. S azt is előrevetítette, hogy a Puskás Akadémiának két forduló után hat, a Zalaegerszegnek nulla pontja lehet.

A mérkőzés első szakaszában a Hornyák Zsolt edzette csapat akarata érvényesült. A felcsúti klub játékosai birtokolták többet a labdát, és ha a ZTE letámadott, Lamine Colley-nak mindig fel lehetett ívelni a labdát, a csatár megtartotta. A vendégcsapat kevésbé volt képes erre, hiába próbált előremenni, Németh Dániel eltűnt Wojciech Golla szorításában. A ZTE a széleken sem tudott a felcsúti védelem mögé kerülni, és csaknem nagyobb hátrányba került: Szolnoki Roland ragyogó indítását követően Nagy Zsolt vezetett kontratámadást, amelyet Mikael Soisalo fejezett be – ám kiderült, lesről indult, így nem adták meg a gólt. Ugyanakkor a szituáció arra felhívta a figyelmet, hogy az egyenlítésért küzdő kék-fehéreknek nem szabad túlságosan kinyílniuk, mert labdavesztést követően könnyen bajba kerülhetnek. Az első félidőben nem volt magas a színvonal, és furcsa módon a korábban mindig kitűnő fűszőnyeg is zavarta a játékosokat: szinte minden erőteljes kitámasztásnál jókora darab gyeptégla fordult ki, és ezeken a „vakondtúrásokon” időnként megpattanva furcsán váltott irányt a labda.

A szünet után másik mérkőzés kezdődött: ahogy lassan telt-múlt az idő, úgy tűnt el az első félidőben szinte végig érezhető felcsúti fölény, egyre kiegyenlítettebbé vált a játék. Köszönhetően annak, hogy stabilizálódott a vendégcsapat futballja, és nem volt meglepő, hogy Hornyák Zsolt vezetőedző kettős cserével próbált frissíteni, új lendületet adni csapatának. Ám ez sem segített, és miközben a túloldalon Yohan Croizet is megérkezett, egyre inkább átterelődött a játék a hazai térfélre. A Puskás Akadémia ebben a periódusban nem tudott veszélyt jelenteni Gundel-Takács Bence kapujára, azt is mondhatjuk, hogy talpon maradt a ZTE, amely aztán a félidő derekán az első ígéretes lehetőségéből meg is szerezte az egyenlítő gólt: Sajbán Máté lőtte a labdát a felcsúti kapu sarkába.

Még kevésbé volt meglepő, hogy Hornyák Zsolt ismét két játékost küldött be a kispadról és azért a cseréket elnézve sok élvonalbeli klub irigykedhet a Puskás Akadémiára, milyen játékosok nincsenek a kezdőcsapatban… A hajrában így az volt a kérdés, tud-e ritmust váltani a felcsúti együttes, vagy a magára találó egerszegiek még nagyobb meglepetést okoznak, és ekkor már nem lehetett tudni, mennyi van hátra a mérkőzésből, mert az eredményjelző tábla is felmondta a szolgálatot – elromlott az óra.

Sajbán Máté óriási helyzetbe került, de lövés helyett cselezni akart, és ez rossz döntés volt – nem lett a ziccerből semmi. Felpörögtek a csapatok az utolsó percekre, a Puskás Akadémia ismét fölénybe került, több lendületes támadást is tudott vezetni, de a vendégek ellenakcióiban is volt veszély. Az utolsó szó a válogatott Nagy Zsolté volt, aki pontosan fejelte a labdát az egerszegiek kapujába, így beigazolódott a papírforma, azaz a Puskás Akadémia két meccs után hibátlan, az egerszegieknek egyelőre nincs pontjuk.

   
AZ ÁLLÁS       
  1. MTK Budapest224–0+46
  2. Puskás Akadémia224–2+26
  3. Fehérvár FC2113–1+24
  4. Paksi FC2114–3+14
  5. Debreceni VSC113–0+33
  6. Ferencvárosi TC111–0+13
  7. Nyíregyháza Spartacus2112–4–23
  8. Kecskeméti TE2110–1–11
  9. Diósgyőri VTK2113–5–21
10. Újpest FC222–4–20
11. Zalaegerszegi TE221–3–20
12. ETO FC Győr221–5–40

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik