Az oddsok alapján ezúttal is címvédés lehet az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2024.08.02. 10:32
Fotó: Koncz Márton
A nyári szünetet követően egy csonka fordulón már túl is vagyunk a magyar labdarúgó NB I-ben, a második kör azonban már teljes lesz, hiszen a címvédő Ferencváros is lejátssza a maga bajnokiját. A zöld-fehérek ezúttal is a végső győzelem legnagyobb esélyesei a Tippmix, illetve a Tippmixpro nyereményszorzói alapján. (x)

Az FTC sikeresen vette az első BL-selejtezős akadályt, hiszen a walesi TNS ellen végül 7–1-es összesítéssel jutott tovább a következő körbe. A hétközi siker után ezúttal már a bajnokságban is bizonyíthat az új edzővel, Pascal Jansennel készülő csapat, az ellenfél a második fordulóban a Kecskemét lesz. Az elmúlt szezonban egyszer megviccelte a Kecskemét az FTC-t, ezúttal egy vendégsiker közel tízszeres szorzót jelentene a Tippmixprón. A Ferencváros zsinórban a hetedik bajnoki címére hajt, amire természetesen tippelni is lehet, az aktuális odds a második kört megelőzően az FTC újabb elsőségére 1.20-as.

Az FTC-t az első fordulót egy Újpest elleni 2–1-es sikerrel abszolváló Puskás Akadémia követi az outright fogadásban, Hornyák Zsolt együttesének végső győzelme 9.00-s szorzót érhetne. Őket az elmúlt szezonban kiugró eredményeket produkáló Paks követi, Bognár György tanítványaira 10.00-s szorzóért lehet fogadni a Tippmixprón – a paksiak az elmúlt idényben 2. helyen zártak, ráadásul megnyerték a Magyar Kupát is, éppen az FTC ellen.

NB I 2024/25 – Ki nyeri a bajnokságot?

SZAVAZÁS

NB I 2024/25 – Ki nyeri a bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A legutóbb 4. helyen záró Fehérvár aktuális szorzója 12.00-s, míg az elmúlt idényben 5. helyen végző DVSC 16.00-s oddsért tippelhető meg. Érdekes szezonja lehet az átalakulóban lévő Újpestnek (35.00-s odds), a lilák legutóbb ugyan kiharcolták a bennmaradást, de a legtöbb kapott góljuk nekik volt, így biztosan lesz dolga a Fehérvártól távozó Bartosz Grzelak edzőnek, főleg annak tudatában, hogy az első körben 2–1-es vereséggel nyitottak a lilák. Aki pedig tényleg igazán nagy meglepetésben bízik, az a két újonc szorzóját találhatja csábítónak, a Nyíregyháza és a Győr végső sikere is egyaránt 200.00-s oddsot ér. A két csapat egyébként az első körben éppen egymás ellen lépett pályára, akkor a nyíregyháziak 2–1-re nyertek.

Az NB II-ben a Tippmixpro oddsai alapján a Vasas a legesélyesebb a végső sikerre (2.40-es szorzó), ezzel együtt pedig a biztos feljutásra. Az angyalföldieket az elmúlt szezon két NB I-es kiesője, a Kisvárda (3.00-s szorzó), illetve a Mezőkövesd (4.50-es szorzó) követi a sorban. Aki a Honvéd első helyében bízik, 10.00-s szorzóval kalkulálhat, míg az elmúlt szezonban 4. helyen záró Szeged GA szorzója jelenleg 15.00-s. A legnagyobb meglepetést a végső sikert illetően ezúttal a BVSC, valamint a Szentlőrinc aranyérme jelentené, most egyaránt 300.00-s szorzóért lehet erre a két együttesre fogadni.

NB II 2024/25 – Ki nyeri a bajnokságot?

SZAVAZÁS

NB II 2024/25 – Ki nyeri a bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Mi az az outright fogadás?

Olyan fogadástípus, melynek során jellemzően egy hosszabb, összetettebb sorozat, bajnokság, illetve egyéb esemény, eseménysorozat végső győztesére lehet tippelni, a fogadásra felajánlott listából. (Például: Melyik csapat nyeri az NB I-es labdarúgó-bajnokságot?). Az outright fogadásoknak vannak olyan formái is, amikor arra lehet fogadni, hogy egy versengés során kik végeznek például a dobogón, vagy kik esnek ki valamely bajnokságból, versenyről.


Az NB I és az NB II mérkőzéseire Magyarországon csak a Tippmixen és a Tippmixprón lehet legálisan fogadni. A Tippmixprón itt minden eseményt elérsz egy helyen. Illetve érdemes figyelni az aktuális szuper oddsokat is, hiszen NB I-es meccsek is elérhetőek lesznek megnövelt nyereményszorzójú 1X2-es piaccal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik