NB I: ott lép pályára az FTC, ahol 2024-ben az egyetlen bajnoki vereségét szenvedte el

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2024.08.09. 12:30
Dibusz Dénes, az FTC kapusa a 375. NB I-es mérkőzésén léphet pályára Diósgyőrben (Fotó: Koncz Márton)
A legnépszerűbb vidéki és fővárosi együttes szombati találkozója, a DVTK–Ferencváros összecsapás emelkedik ki a labdarúgó NB I hétvégi 3. fordulójából. A meccs azért is érdekes, mert a címvédő zöld-fehérek idén csak egy bajnoki meccsüket bukták el, de azt éppen Diósgyőrben. A pénteki nyitányon az eddig gólképtelen Kecskemét a még gólt sem kapott Debrecent fogadja, vasárnap a pont nélküli Újpest éppen vezetőedzője, Bartosz Grzelak korábbi csapatát, a Fehérvárt látja vendégül, Győrben pedig kilenc év után meccsel újra az élvonalban az ETO és az MTK.

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I  3. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

KECSKEMÉTI TE–DEBRECENI VSC

♦ Eddig 20 élvonalbeli összecsapása volt a két alföldi város együttesének, az örökmérleg a vendég debreceniek jelentős fölényét mutatja, 4 KTE-siker, 5 döntetlen, 11 Loki-győzelem. 

♦ A DVSC a KTE ellen 2011 nyara óta lejátszott 14 NB I-es mérkőzéséből – 8 győzelem és 5 iksz mellett – csak egyet veszített el, tavaly márciusban otthon 2–1-re. Az előző bajnokságban a hajdúságiak hazai pályán 2–0-ra, majd 1–0-ra nyertek, a Széktói Stadionban pedig ikszeltek. 

♦ Kecskeméten az első 3 mérkőzésüket úgy húzták be vendégként a vasutasok, hogy még gólt sem kaptak. Azóta azonban 3 lila-fehér siker és 3 döntetlen következett – köztük a legutóbbi két találkozón – , így a párharc most teljesen kiegyenlített. Legutóbb, tavaly decemberben úgy végeztek 1–1-re, hogy a lila-fehérek a jelenleg sérült Banó-Szabó Bence góljával a 88. percben egyenlítettek.

♦ Hazai pályán a kecskeméti csapat legutóbb 2021 októberében, NB II-esként, egy Magyar Kupa-meccsen, hosszabbítás után tudta legyőzni a DVSC-t (2–1). 

♦ A nyeretlen, egypontos KTE az egyetlen csapat a mezőnyben, amely még nem tudott gólt szerezni ebben a bajnokságban. Máig utolsó találatát a tavaszi záró bajnokija 88. percében Pálinkás Gergő érte el. Szabó István együttese azzal nyerte meg a ZTE elleni találkozóját (2–1), és annak köszönheti a legutóbbi hatodik helyet. Amióta 2022-ben visszajutott az élvonalba, ez a legrosszabb rajtja a Kecskemétnek – igaz, eddig a címvédővel és a legutóbbi negyedikkel játszott.

♦ A Debrecen még csak egy bajnokin van túl, a győri 3–0-s győzelméhez hasonlóan legutóbb három éve indította az idényt, akkor újoncként a Honvéd otthonában nyert 4–1-re. Bajnokin háromgólos idegenbeli sikert pedig legutóbb 2022 novemberében, a Vasas otthonában ért el (3–0). 

♦ A Kecskemét vendéglátóként 4 találkozó óta veretlen, legutóbb április 7-én a Puskás Akadémiától kapott ki (1–2). Azóta otthon felváltva 2–1-re nyert, majd 0–0-t játszott. Ha a sorminta folytatódik, most ismét egy hazai sikernek kellene következnie.

A Loki ez előző bajnokságban pontjainak csak alig 30 százalékát gyűjtötte be vendégként, 48-ból 14-et, és csupán egyetlen idegenbeli találkozóját tudta lehozni kapott gól nélkül – az ETO otthonában ez most elsőre sikerült neki (3–0).


SZOMBAT

DIÓSGYŐRI VTK–FERENCVÁROSI TC

1940 óta 107-szer csaptak össze az élvonalban, az örökmérleg a ferencvárosiak nagy fölényét mutatja: 21 diósgyőri győzelem, 17 döntetlen, 69 FTC-siker. A döntetlen mostanában nem jellemző ebben a párosításban, legutóbb 2017 áprilisában, a Groupama Arénában fordult elő (1–1), azóta 12-szer nyertek a zöld-fehérek és csak 3-szor a miskolciak.

A Diósgyőr pályaválasztásával kereken 50 találkozójuk volt az első osztályban, eddig 16-szor született hazai siker, 9 döntetlen és 25 ferencvárosi győzelem mellett. 

Legutóbb a tavaszi 32. fordulóban meccseltek a DVTK otthonában, és a házigazdák 2–0-ra győztek, megszakítva ezzel a zöld-fehérekkel szembeni négyes hazai vereségszériájukat. A címvédő FTC-nek NB I-es találkozókon 2024-ben ez az egyetlen veresége – igaz, a zöld-fehérek már biztos aranyérmesként léptek pályára. Azon a találkozón Varga Ádám állt a zöld-fehérek hálója előtt, ha most újra Dibusz Dénes védi a kaput, ez lesz a 375. élvonalbeli mérkőzése, egyben a 24. a DVTK ellen, utóbbival klubrekorder. 

Mivel áprilisban a Magyar Kupában is összekerültek, így idén már négy tétmérkőzést vívtak. A kupameccs 2–0-ra, a három bajnokiból kettő 2–1-re lett a ferencvárosiaké, a már említett negyediket a diósgyőriek nyerték. 

A DVTK két fordulót követően még nyeretlenül, egy ponttal áll, az eddigi 5 gól mindegyikét a második félidőben kapta, közülük négyet a 74. perc után. 

♦ Az FTC a bajnokságot a KTE elleni 1–0-s hazai sikerrel kezdte, majd a keddi BL-selejtezőben 2–0-ra kikapott idegenben a dán Midtyillandtól. A májusi Paks elleni hosszabbításos kupadöntő 0–2-je, illetve Pascal Jansen vezetőedző nyári érkezése ez a zöld-fehér gárda első veresége. A holland szakvezetővel a tétmeccseken 3 győzelem és 1 kudarc a csapat mérlege.

♦ A DVTK odahaza legutóbb február közepén az Újpesttől kapott ki (1–2), azóta 8 bajnoki meccsen felváltva nyert, illetve ikszelt. Ha így folytatja, most egy győzelemnek kellene jönnie.

♦ A címvédő zöld-fehérek debreceni bajnokiját elhalasztották, így ez lesz az idénybeli első házon kívüli fellépésük. Az előző kiírásban éppen a pontjaik felét zsebelték be idegenben, a mérlegük 12 győzelem, 1 iksz, 3 vereség volt, amivel fölényesen végeztek az élen a vendégtabellán.   

ZALAEGERSZEGI TE FC–PAKSI FC

Ennél kiegyensúlyozott párharc aligha van az NB I-ben: az eddigi 27 mérkőzésükön mindhárom eredménytípus 9-szer fordult elő, ráadásul a gólkülönbség is egál: 52–52. A gólátlag rendkívül magas, 3.85 meccsenként.

2023-ban a Paks veretlen maradt a ZTE-vel szemben (2 győzelem, 1 döntetlen), ebben az évben viszont fordult a kocka, és kettőből egyszer sem tudott nyerni: a februárban a zalaiak a bajnokság egyik legnagyobb fordításával 1–3-ról tudtak 4–3-ra győzni az akkori listavezető otthonában, májusban pedig 1–1-re végeztek a ZTE Arénában.

Tizenöt zalai fellépéséről csupán 3-szor tudott győztesen távozni a Paks, de mindegyik az előző három évben, Bognár György vezetőedzővel a kispadon történt. 2021 őszén és tavaly októberben egyaránt 5–2-re nyertek vendégként az atomvárosiak. A többi egerszegi összecsapásukból 6 lett iksz, 6-szor pedig a házigazda ZTE győzött, legutóbb 2022 októberében 3–0-ra – igaz, akkor Waltner Róbert irányította a tolnaiakat.

A Zalaegerszeg mindkét bajnokiját egy-egy hosszabbításban bekapott fejes góllal bukta el: az MTK a 92., a Puskás Akadémia a 91. percben szerezte meg ellene a győztes találatot. A kék-fehér együttessel legutóbb 2019-ben fordult elő, hogy két forduló után pont nélkül állt. Akkor újoncként Dobos Barnával a kispadon a harmadik meccsén is alulmaradt az élvonalban, majd az utolsóként végző Kaposvár otthonában egy 4–0-s sikerrel szakadt meg a sorozat.

A Paks viszont legutóbb éppen a ráadásban harcolta ki a győzelmet az Újpest ellen, Windecker József a 92. percben ugyancsak fejjel talált be korábbi csapatának (2–1). Így a bajnokságban 4 ponttal áll Bognár György együttese, a Konferencialigás szereplését is hozzáadva a legutóbbi 6 tétmeccsén mindig legalább 2 gólt szerezve 5-öt megnyert, 1-szer pedig ikszelt, miközben 14–3-as gólkülönbséget hozott össze.

A ZTE-nek nem igazán jelent előnyt a hazai pálya: az előző bajnokságban odahaza 3-mal kevesebb pontot gyűjtött (20), mint vendégként (23), és most is vereséggel indított az MTK ellen. 

♦ A tolnai együttes az előző 6 házon kívül bajnokiján képtelen volt nyerni. Máig utolsó diadalát március 3-án, az MTK otthonában aratta (2–0), utána sorrendben 3 vereség, majd 3 döntetlen következett, legutóbb egy fordulatos meccsen 2–2 Diósgyőrben.

VASÁRNAP

ETO FC GYŐR–MTK BUDAPEST

1937 óta 133-szor ütköztek meg az élvonalban, és a fővárosiak eddig több mint másfélszer annyi diadalt arattak: az örökmérleg ugyanis 39 ETO-győzelem, 33 döntetlen, 61 MTK-diadal. Legutóbb, a 2014–2015-ös bajnokságban oda-vissza 2–1-re a győriek nyertek, pedig előtte több mint 7 éven át tartó képtelenek voltak legyőzni a kék-fehéreket.

1940 és 2023 között 7-szer találkoztak a másodosztályban, az ETO 3-szor győzött, a döntetlenek és a fővárosi sikerek száma 2-2. 

A győriek házigazdaként az NB I-es találkozóik közel felét megnyerték, 65-ből 32-t, emellett 17-szer ikszeltek, 16-szor pedig a vendég kék-fehérek bizonyultak jobbnak. 

A másodosztályban négyszer csaptak össze a Rába partján, a mérleg 2–1–1 az ETO szemszögéből. Legutóbb tavaly áprilisban 2–1-es vendégsiker született.  

Bár az ETO pont nélkül áll az utolsó helyen, és ilyen rosszul 2008 óta nem rajtolt, biztató jel a számára, hogy az első két forduló alapján 1.62-vel az NB I második legmagasabb xG-jét – várható gólvalószínűségi mutatóját – hozta össze.

♦ Az MTK hibátlan teljesítménnyel, két győzelemmel, kapott gól nélkül kezdte a bajnokságot – hasonlóra legutóbb 2014-ben, még Garami Józseffel a kispadon volt példa. A kék-fehérek eddigi négy találatukból hármat is a 75. perc után értek el.

♦ A újonc győri csapat az előző héten a Loki ellen 3–0-ra vesztett hazai pályán, 2024-ben ez volt a negyedik és egyben legsúlyosabb veresége. A tavasz folyamán ugyanis az NB II-ben otthon a Nyíregyházával, a Honvéddal és a Szegeddel szemben is 1–0-ra maradt alul, de akkoriban még nem Borbély Balázs volt a vezetőedző.

♦ A kék-fehérek a legutóbbi 5 házon kívüli bajnokijukból hármat is megnyertek, a Loki, az Újpest, majd két hete a ZTE ellen is egygólos különbséggel. Mezőkövesden 1–1-et értek el, Fehérváron viszont egy 4–0-s pofonba szaladtak bele.  

Bartost Grzelak korábbi csapata ellen irányítja vasárnap az Újpestet (Fotó: Koncz Márton)


ÚJPEST FC–FEHÉRVÁR FC 

1968-tól 123 bajnoki összecsapáson vannak túl, az örökmérleg némi fehérvári fölényt mutat: 46 újpesti diadal, 26 döntetlen, 51 Vidi-győzelem. A meccsenkénti gólátlag 2.94. 

A párharc elején az újpestiek domináltak, majd 2009 és 2021 között a fehérváriak évei jöttek, hiszen 22-szer győztek, miközben a fővárosiak csak 4-szer. Az előző három év aztán ismét a lila-fehéreké volt, hiszen a legutóbbi 10 tétmeccsükből 7-et megnyertek – közte a 2021-es kupadöntőt – és csak egyet vesztettek el, tavaly novemberben a Sóstói Stadionban 2–1-re.

A IV. kerületiek pályaválasztása mellett 61 bajnokit játszottak, ezekből 31 hozott újpesti diadalt, 9 végződött döntetlenre, és 21-szer nyertek a piros-kékek. A fehérváriak idegenbeli rekordsikere a 2021. januári Megyeri úti 5–0 – mostanáig ez az utolsó idegenbeli győzelmük Újpesten. Azóta 4 lila-fehér siker – a legutóbbi bajnokságban előbb 2–1, majd 2–0 – és egy döntetlen született.

Az újpesti gárda a felcsútiak elleni hazai fiaskó után egy hosszabbításban bekapott góllal Pakson is  2–1 maradt alul, így 2016 után kezdett ismét két vereséggel. Sőt, a legutóbbi kilenc bajnokiján csupán 3 pontot kapart össze.

A Fehérvár csütörtökön a Konferencialiga selejtezőjében 1–0-ra kikapott a ciprusi Omonia Nicosia otthonában, Pető Tamás vezetőedző nyári kinevezése óta ez a csapat első veresége. A bajnokságban azonban két meccs után még veretlen (1 győzelem, 1 iksz).    

A lila-fehérek az előző 5 hazai NB I-es találkozójukból négyet elvesztettek, és egyedül a DVTK-t tudták legyőzni – emlékezetes meccsen 7–0-ra. 

A Vidi vendégként a legutóbbi három bajnokiján gólképtelen volt (2 döntetlen, 1 vereség), legutóbb az április 13-án Pakson 2–1-re megnyert meccsén az a duplázó Mamoudou Karamoko volt eredményes a fehérváriak részéről, aki azóta már éppen a rivális IV. kerületieket erősíti.

♦ Bartosz Grzelak, a lila-fehérek új vezetőedzője az elmúlt másfél évben eddig négyszer irányította korábbi csapatát, a Fehérvárt az Újpest ellen, a mérlege akkor 1 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség volt.  


PUSKÁS AKADÉMIA FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC

A találkozót a sorsolás szerint Nyíregyházán rendezték volna, ám a Puskás Akadémia vezetősége a túlságosan sűrű menetrend miatt kérte a pályaválasztói jog felcserélését, a felcsúti csapat ugyanis a Konferencialiga-selejtező 3. fordulójának visszavágójára készül.

Mindössze kétszer mérkőztek meg egymással az NB I-ben, a 2014–2015-ös pontvadászatban Nyíregyházán Tischler Patrik góljával úgy nyertek 1–0-ra a felcsútiak, hogy a végén 35 percet emberhátrányban játszottak. A visszavágón a Pancho Arénában a nyírségiek Tar Zsolt 92. perces öngóljának köszönhetően arattak 2–1-es sikert, így mindkét csapat egy-egy győzelemmel áll a párharcban.

A 2016–2017-es évadban az NB II-ben csaptak össze, Nyíregyházán 2–0-ra, majd otthon 3–1-re nyert a Puskás Akadémia. 

A felcsúti együttes két 2–1-es diadallal startolt a bajnokságban, és mivel az előzőt 3 sikerrel zárta, így összességében zsinórban 5 győzelmet tudhat maga mögött – ez a leghosszabb ilyen sorozat most az élvonalban. Sőt, csütörtökön a Konferencialiga selejtezőjében az örmény Ararat-Armenia otthonában is 1–0-ra nyerni tudott.

♦ Az újonc Nyíregyháza eddig 50 százalékosan teljesített, az ETO mezőkövesdi legyőzése után úgy kapott ki 3–0-ra az MTK vendégeként, hogy sokáig jól tartotta magát, és két gólt az utolsó negyedórában szedett be.  

♦ A Puskás Akadémia a legutóbbi 4 hazai bajnokiját egyaránt megnyerte, a legnehezebben éppen a múlt heti, ZTE ellenit (2–1), amelyen az előző idény házi gólkirálya, Nagy Zsolt a 91. percben fejelte be a győztes gólt.

♦ A Szpari február közepétől nem ikszelt idegenben, a kispesti 1–1 óta 5-ször győzött (mindannyiszor még az NB II-ben) és 3-szor vesztett (Budafokon, Ajkán és az MTK-nál.) 

NB I, 3. FORDULÓ
Augusztus 9., péntek
18.50: Kecskeméti TE–DVSC, Kecskemét, Széktói Stadion (Tv: Duna). Vezeti: Csonka Bence
Augusztus 10., szombat
16.00: DVTK–Ferencvárosi TC (Tv: Duna)
19.45: ZTE FC–Paksi FC (Tv: Duna)
Augusztus 11., vasárnap
15.45: ETO FC Győr–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
18.00: Újpest FC–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
20.15: Puskás Akadémia–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport+)

1. MTK Budapest224–0+46
2. Puskás Akadémia224–2+26
3. Fehérvár FC2113–1+24
4. Paksi FC2114–3+14
5. Debreceni VSC113–0+33
6. Ferencvárosi TC111–0+13
7. Nyíregyháza Spartacus2112–4–23
8. Kecskeméti TE2110–1–11
9. Diósgyőri VTK2113–5–21
10. Újpest FC222–4–20
11. Zalaegerszegi TE221–3–20
12. ETO FC Győr221–5–40
az nb i állása


 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik