Szalai Gábort szerződtette a Ferencváros – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 19:06
Szalai Gábor az FTC-ben folytatja pályafutását (Fotó: fradi.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, a labdarúgó NB I címvédője, a Ferencvárosi TC szombat kora este bejelentette, hogy szerződtette Szalai Gábort.

 

Lapunk pénteken írt arról, hogy Szalai Gábor a Ferencvárosban folytathatja a pályafutását, és mindez szombaton valósággá is vált, a zöld-fehérek a hivatalos oldalukon számoltak be róla, hogy megszerezték a 24 éves belső védő játékjogát a svájci FC Lausanne-Sporttól. Az FTC azt nem közölte, hány éves szerződést kötött a játékossal.

A ballábas hátvéd Kecskeméten nevelkedett, majd a 2019–2020-as idényben egy Magyar Kupa-mérkőzésen mutatkozott be a felnőttek között. A 2020–2021-es évadban még az NB III-ban szerepelt, de egy évvel később már a másodosztályban futballozott, sőt tagja volt az élvonalba való feljutást kiharcoló kecskeméti együttesnek.

Első NB I-es szezonjában 29 mérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen háromszor volt eredményes. Gólt szerzett a Puskás Akadémia, a Paks, valamint éppen a Ferencváros ellen is, és a szezon végén történelmi ezüstérmet ünnepelhetett a KTE-vel, ráadásul meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a magyar válogatottba, igaz, a debütálása még várat magára. A 2023–2024-es kiírás első felében 15 meccsen jutott szóhoz, ezeken négyszer volt eredményes, majd az idény felénél, 2024 januárjában Svájcba, a Lausanne-Sport együtteséhez igazolt, melynek színeiben 14 bajnokin kapott lehetőséget a tavasszal. A jelenleg is zajló évadban két bajnoki mellett egy kupameccs szerepel a neve mellett.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Kady Borges (Kady Iuri Borges Malinowski, brazil, FK Krasznodar – Oroszország), Stefan Gartenmann (dán, FC Midtjylland – Dánia), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília), Virgil Misidjan (suriname-i, Al-Tai – Szaúd-Arábia), Isaac Pappoe (ghánai, FC Aarau – Svájc), Philippe Rommens (belga, Go Ahead Eagles – Hollandia), Szalai Gábor (Lausanne-Sport – Svájc)
Kölcsönből visszatért: Fortune Bassey (nigériai, Hapoel Petah Tikva – Izrael), Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Mats Knoester (holland, Aarhus – Dánia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Farkas Ádám, Lestál Szilárd, Nemes Márton, Tóth Zalán 
Kiszemeltek: –
Távozók: Myenty Abena (Leo Myenty Janna Abena, suriname-i, Szpartak Moszkva – Oroszország), Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Iyinbor Patrick (kecskeméti kölcsön után Vasas FC), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Marquinhos (José Marcos Costa Martins, brazil, Szpartak Moszkva – Oroszország), Samy Mmaee (belga-marokkói, Dinamo Zagreb – Horvátország, szabadon igazolhatóként), Redzic Damir (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Henry Wingo (amerikai, Toronto FC – Kanada, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Halmai Ádám (Soroksár), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Gaziantep – Törökország), Mergl Szabolcs (Soroksár, ismét kölcsönbe), Nagy Olivér (kecskeméti kölcsön után Soroksár), Varga Zétény (Diósgyőri VTK), Katona Bálint (Kecskemét)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Mohamed Ben Romdan (tunéziai, Al-Ahli – Egyiptom), Anderson Esiti  (nigériai), Amer Gojak (bosnyák), Stjepan Loncar (bosnyák), Owusu Kwabena (ghánai), Edgar Szevikjan (örmény-orosz, Lokomotiv Moszkva – Oroszország) 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik