Kecskemét: csatárt vettek Fehérvárról; spanyol próbajátékos is érkezett

Vágólapra másolva!
2024.09.03. 14:17
Berki Marcell Kecskeméten folytatja (Fotó: kecskemetite.hu)
A piaci hajrában, a mai zárás előtt több változás is lehet a Kecskeméti TE NB I-es labdarúgócsapatának keretében.

 

 

A Kecskemét megállapodott a Fehérvár 20 éves csatáráról, Berki Marcellről, akit kivásárolnak a szerződéséből. 

„Korosztályos válogatott támadóval bővült csapatunk kerete, miután mindenben megállapodtunk a Fehérvár FC-vel és Berki Marcell-lel a játékos klubváltásáról. A 20 esztendős támadó hosszú távra kötelezte el magát, miután kivásároltuk szerződéséből” – írja a kecskemetite.hu.

Információink szerint megszületett az egyezség a Nyíregyházáról távozott, így szabadon igazolható ukrán-magyar védő, Rjaskó Mihály ügyében is, ő is a KTE-nél folytatja.

A csakfoci.hu-hoz hasonlóan az NSO is úgy értesült, hogy Novothny Soma szerződtetéséről tárgyal a KTE a csatár lengyel klubjával, a Ruch Chorzówal, míg a kecskemétiek 19 éves középpályását, Helmich Pált az Újpest szerződtetné, az ő ügyében is folynak az egyeztetések. Kedd éjfélig mindkét ügy lezárul, hiszen lejár a hazai átigazolási időszak.   

Ami az átigazolási időszaktól független, hogy értesüléseink szerint egy spanyol próbajátékos is érkezett Kecskemétre, de ő szabadon igazolható, így később várható döntés az ügyében, várhatóan egy hétig készül együtt Szabó István vezetőedző csapatával.

FRISSÍTÉS – 16.25

A kecskeméti klub a honlapján bejelentette Rjaskó Mihály érkezését.

„Nagyon örülök, hogy itt lehetek, egy percig nem gondolkodtam, hogy igent mondjak. Sokat jelent számomra a klub, mindenkit jól ismerek már itt, örömmel fogadtak. Tudom, hogy mit vár a stáb is, bízom benne, hogy újra szép sikereket érhetünk el együtt. Mindent meg fogok tenni ezért. Az öltözőbe lépve természetesen elöntöttek a régi emlékek, hiszen két nagyon szép évet töltöttem el itt a feljutás és az ezüstérem időszakában. Szeretnék stabilan játszani az NB I-ben, és segíteni a csapatot, hogy minél jobban szerepeljünk. Várom már a találkozást a drukkerekkel, főleg az első hazai meccset, mert rengeteg szeretetet kaptunk tőlük mindig, szeretném ezt is újra átélni” – mondta a 27 éves hátvéd.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Berki Marcell (Fehérvár FC), Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Kotula Máté (Kolorcity Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), Kovács Barnabás (Zalaegerszegi TE FC), Papp Milán (Kolorcity Kazincbarcika), Pálfi Kristóf (Dorog), Rjaskó Mihály (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Vattay Márton (Putnok FC) 
Kölcsönbe érkezők: Katona Bálint (Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérhet: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Novothny Soma (Ruch Chorzów – Lengyelország)
Távozók: Fadgyas Tamás (Kolorcity Kazincbarcika), Grünvald Attila (Tiszakécske, kölcsön után végleg), Kiss Bence (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Matheus Izidorio Leoni (brazil-olasz, Nyíregyháza Spartacus), Szűcs Kornél (Plymouth Argyle – Anglia)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország, onnan Újpest FC), Iyinbor Patrick (Ferencváros, onnan Vasas FC), Nagy Olivér (Ferencváros, onnan Soroksár, kölcsönbe), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Helmich Pál (Újpest FC)

 

 

Legfrissebb hírek

Jól halad Banó-Szabó Bence felépülése, ekkor csatlakozhat a csapatedzésekhez

Labdarúgó NB I
6 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
14 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
18 órája

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35
Ezek is érdekelhetik