Kikerülni a falra – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2024.09.16. 00:05

SOKAKNAK FELTŰNHETETT, hogy a Kecskemét élvonalbeli futballcsapatából jó ideje hiányzik Banó-Szabó Bence, aki 2022-ben a Bp. Honvédtól érkezett az éppen feljutó együttesbe, amelynek édesapja, Szabó István az edzője. A sportágat tekintve egyébként tősgyökeres kecskeméti a Szabó család, hiszen a szakvezető mind a négy fia megfordult a klubban. Szóval, ha az alföldi városban kiejtik a Szabó nevet, a futballdinasztia jut az emberek eszébe, nem pedig az egykoron a rádióban 48 évig hallható hangjátéksorozat…

Labdarúgó NB I
2024.09.16. 08:05

Banó-Szabó Bence: Miért megint én?!

„Kedden már kiszedik a varratokat, majd jön három hét rögzítő, addig is jegelni, finoman tornáztatni kell a lábamat. Ezután kezdődhet a gyógytorna – Hajdu Attilával végzem majd, megbízom benne, ő már le is vezette papíron, hogyan alakulhat a visszatérésem, ha minden rendben zajlik.”

 

A Honvéddal 2020-ban Magyar Kupa-­győztes, a Kecskeméttel 2023-ban bajnoki ezüstérmes Banó-Szabó Bence a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a 2022–2023-as idény legjobb mezőnyjátékosa lett, mi több, abban az évadban ő adta a legtöbb gólpasszt, tizenkettőt.

A támadó középpályás 2020 márciusa és 2023 júliusa után huszonöt éves korára harmadik súlyos sérülésén van túl, a napokban kezdte el a rehabilitációt. Hogy mi adhat neki erőt? Azon kívül, hogy edző-édesapja, Szabó István azzal biztatja, a Szabók sohasem adják fel, más példa is van előtte. Klubtársa, Nikitscher Tamás azt követően léphetett pályára először válogatott mezben a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, hogy egy éve súlyos térdsérülést szenvedett, s ha ez nem lett volna elég, előtte porcműtéten esett át, úgyhogy, ha valaki akkor azt mondja neki, Edin Dzekóval csatázik 2024 szeptemberében a Puskás Aréna gyepén, furcsán nézett volna rá. Csakhogy Kecskeméten az álmok valóra válhatnak: az azóta a DVSC-be igazoló Szuhodovszki Soma Montenegró ellen mutatkozott be a legjobbak között, a Kecskemét-, Lausanne-, Ferencváros-igazolást maga mögött tudó Szalai Gábort 2023 májusában még kecskemétiként hívta meg a Litvánia ellen készülő keretbe Marco Rossi szövetségi kapitány.

Rendben, Banó-Szabó Bence esetében ne szaladjunk ennyire előre, a futballista is a fokozatosság elvét vallja, az a feladata, hogy a tavasszal segítse a csapatát. Kecskeméten bevett szokás, hogy aki bekerül a Nemzeti Sport forduló válogatottjába, annak a fotóját kiteszik az öltöző falára – kimondva-kimondatlanul a kitűnő játékost ez is motiválhatja a visszatérésben.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik