Kirázta a hideg, amikor azt skandálták a KTE-szurkolók: Szabó Pista!

– Meglepődött?
– Ha két hete, az MTK Budapest elleni vereség után történik a váltás a Kecskemét kispadján, az lett volna a válaszom, hogy nem, hiszen mégiscsak öt vereséget szenvedtünk el sorozatban, így viszont, el kell ismernem, nem számítottam ilyen döntésre – mondta Szabó István, a Kecskeméti TE korábbi vezetőedzője, akit a héten mentettek fel a munkavégzés alól. – Kedden dolgoztam az irodában, és a vasárnapi, Puskás Akadémia elleni bajnokira készültem, a taktikát dolgoztam ki a videóelemzővel együtt, amikor hívott a tulajdonos. Elég sokszor megborotválkoztam már ahhoz, hogy tudjam, nem véletlenül keres… Rövid idő alatt kulturáltan megbeszéltük, hogy már nem én vagyok a Kecskemét vezetőedzője.

– Mit jelent, hogy felmentették a munkavégzés alól? Hivatalosan nem bontották fel a szerződését.
– Erről nem szeretnék beszélni. Ami lényeges, hogy egymást tisztelve, békével, nem sárdobálással beszéltük meg a helyzetem.

– Tóth Ákos, a KTE sportigazgatója azt nyilatkozta másfél hete, hogy a válogatott szünetben biztosan nem lesz edzőcsere. Mégis megtörtént, mondván, a múlt hét szombati, Tatabánya elleni felkészülési mérkőzés után újra kellett értékelni, gondolni az esetleges váltást. Hogyan jelenthet annyit egy edzőmeccs, hogy ezután születik meg a végső döntés? Ráadásul olyan vezetőedzővel szemben, aki az elmúlt három és fél évben döntő szerepet játszott a sikerek elérésében.
– Csak ismételni tudom magam: miután sorozatban az ötödik bajnoki vereségünket szenvedtük el két hete, tudtam, egy edző életében előfordulhat, hogy megköszönik a munkáját. Ami a felkészülési mérkőzést illeti, mindenkinek lehetőséget akartam adni, fiataloknak, ifistáknak is, összesen kilenc játékost cseréltem, hogy megnézzem a srácokat. Kapusomnak, Kersák Rolandnak hatvan percig kis túlzással nem kellett labdába érnie, ekkor már több góllal kellett volna vezetnünk a helyzeteink alapján, a végén viszont elkövettünk két butaságot, amit a Tatabánya kihasznált. Nem szokásom, de felemeltem a hangom a meccs után, nyilván engem is bántott a kudarc. Amikor legyőztük a nálunk sokkal magasabb polcra helyezett Sturm Grazot a felkészülési időszakban, annak sem tulajdonítottam nagy jelentőséget.

– Van önben tüske?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy rosszulesett a döntés. Jó alvó vagyok, de aznap éjjel nem jött álom a szememre.

– A játékosoktól elköszönt?
– Igen, és ennek nagyon örültem, mert jó néhányan nagyon közel kerültek hozzám. Érzelmekkel teli válás volt, azért csak lehúztunk együtt több mint három évet. Nagy Krisztiánnal, Belényesi Csabával, Katona Bálinttal, Lukács Dániellel, Kersák Rolanddal vagy éppen Májer Milánnal nagyon szoros a viszonyunk, a legtöbb játékossal, sőt gyakorlatilag mindenkivel jó kapcsolatot ápoltam. Elmondtam nekik is, ez benne van a futballban, egyszer minden véget ér, ez most velem is megtörtént. Gyönyörű időszakot éltünk meg együtt, sohasem mondanék rosszat sem a klubra, sem a futballistáimra, ezt méltatlannak érezném.

– Fia, a KTE támadója, Banó-Szabó Bence miként reagált a hírre?
– Bence térdszalagszakadása után Dunaszerdahelyen végzi a rehabilitációs munkáját, onnan hívott, nyilván sajnált mint edzőt és apát, de ez így normális.

– Hogyan gondol vissza az elmúlt évekre? Kétezerhuszonegy nyarán ült le az első csapat kispadjára, ezután elképesztő változáson ment keresztül a klub.
– Akkor az NB II-ben szerepeltünk, és az első idényünkben feljutottunk az NB I-be, a következőben pedig a Ferencváros mögött ezüstérmet szereztünk, ez maga volt a csoda! Legutóbb biztosan benn maradtunk, nem is lehet kérdés, edzői pályafutásom legszebb időszakát éltem meg. Lassan ötven éve, hogy a Kecskeméthez tartozom, hiszen itt kezdtem el futballozni, itt dolgoztam utánpótlásedzőként, az első NB I-es érában pályaedzőként kupagyőzelmet ünnepelhettünk kétezertizenegyben, majd a jövő év tavaszán bejutottunk a Ligakupa-döntőbe, illetve az ötödik helyen végeztünk az élvonalban. A karrierem legszebb pontja, a fenyőfára a csúcsdísz az volt, hogy körülbelül egy év alatt öt játékost, Horváth Krisztofert, Nikitscher Tamást, Szalai Gábort, Szuhodovszki Somát és Szűcs Kornélt adtuk a válogatottnak, és közülük – Szalai Gábor kivételével – valamennyien pályára is léptek. Ez, persze, nemcsak nekem köszönhető, hanem a kollégáimnak is, ez fantasztikus eredmény.

– Amelyet a szurkolók is honoráltak, viszont az utóbbi hetekben előfordult, hogy kemény kritikát fogalmaztak meg. Ezt hogyan élte meg?
– A Nyíregyháza elleni hazai vereség után kimentem a törzsszurkolókhoz és elmondtam nekik: joggal várják el tőlünk, hogy az utolsó pillanatig küzdjünk, és arra kértem a drukkereket, tegyenek így ők is. Emlékezhetünk a kilencvenkilences Bajnokok Ligája-döntőre, amikor a Manchester United fordított a hajrában a Bayern München ellen – ezt levetítettem a játékosoknak is amolyan motivációként. Sosem szabad feladni, az utolsó pillanatig kell harcolni. Amikor jó három éve átvettem a csapat irányítását, három-négyszáz ember járt ki a meccseinkre, ezt feltornáztuk majdnem négyezerre, több alkalommal is telt házas meccset játszottunk. Tízszer annyian jártak ki, mint előtte, ez elképesztő előrelépés. Csak köszönhetek nekik, a mai napig szeretnek, rengeteg üzenetet kaptam tőlük a napokban is, nem tudok elég hálás lenni.

– Másfél hónapja szóba került, hogy a Vasas vezetőedzője lehet, végül Pintér Attila ült le a kispadra. Bánja, hogy nem egyeztek meg?
– Mindig megtisztelő, ha egy nagy múltú klub keresi meg az embert: korrekt beszélgetést folytattunk le, de a Vasas Pintér Attilára voksolt. Nem bánok semmit, hiszen én eddig is a Kecskeméthez tartoztam, szerettem a klub vezetőedzője lenni.

– Hogyan látja a Kecskemét keretét? A mostani játékosállomány tűnik a ­leggyengébbnek az utóbbi három idényben.
– A keret megfelelő. Ami hiányérzetet jelenthet, hogy meghatározó, meccset eldönteni képes játékos eddig kevesebb lépett elő.

– El tudja képzelni, hogy egyszer újra leül a Kecskemét kispadjára?
– Persze! Még most is a hidegrázás kerülgetett, amikor azt skandálták a szurkolók: Szabó Pista! Csak köszönhetek a tulajdonosnak, ő teremtette meg a feltételeket, engedtek dolgozni, az utóbbi napokat, persze, már nehezebb megemészteni.

– Mit hozhat a jövő?
– Még nem kerestek sehonnan sem, de ez így normális. Tart a pro licences tanfolyam, több energiám marad a tanulásra, amúgy is sok könyvem van, amit szeretnék elolvasni, erre eddig nem volt időm. Fújok egyet, biztosan jót tesz majd. A legjobb korban vagyok az edzősködéshez, fittnek érzem magam, meglátjuk, merre vet az élet.