Németh Krisztián: Ha megmarad bennünk a tűz, sikeresebbek lehetünk

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.03. 09:03
Németh Krisztián (18) három hét kihagyás után térhet vissza (Fotó: Kovács Péter)
Felépült kisebb sérüléséből és visszatért Németh Krisztián. Az MTK Budapest rutinos csatára egyre jobb formába akar lendülni, hogy továbbra is a kék-fehérek hasznára legyen.

Hiányzott a támadó – Németh Krisztiánt, az MTK Budapest 35 éves labdarúgóját hiányolták a szurkolók az elmúlt hetekben. A 37-szeres válogatott futballista július végén, a bajnoki rajton még ott volt a kezdőcsapatban Zalaegerszegen, amikor a fővárosiak 1–0-ra nyertek, de legközelebb csak szeptember második felében láthattuk: a kispadról állt be a Ferencváros ellen 3–1-re elveszített bajnokin a Hidegkuti-stadionban, és szintén csereként játszott Debrecenben, ahol a kék-fehérek 3–2-re győztek.

„Furcsa módon nem tűnt hosszúnak a kihagyás – mondta lapunk érdeklődésére Németh Krisztián. – Valóban volt egy apróbb sérülésem, nem súlyos, de a válogatott mérkőzések miatti szünet és a Magyar Kupa-találkozó miatt viszonylag sok idő eltelt bajnoki nélkül. Tulajdonképpen három hetet kellett kihagynom. Kisebb szakadás volt a combomban, edzésen éreztem, hogy az egyik mozdulat nem esett jól, de ennyi idősen az ember már tud különbséget tenni: semmi komoly, érzek-e valamit, esetleg fáj vagy súlyos a sérülés. Ez nem olyan volt, mintha kilőttek volna vadászpuskával, inkább csak apró kellemetlenségnek tűnt, folytattam is az edzést.”

Kiderült tehát, hogy a combizomban a szakadás nem túl nagy, így rövid pihenő elég volt a gyógyuláshoz.

„Hogy őszinte legyek, mégis kicsit rövidebb szünetre gondoltam – tette hozzá Németh Krisztián. – Éreztem, hogy nem szakadtam szét, legfeljebb háromnapos pihenőre gondoltam, de úgy voltunk vele, jobb az óvatosság, inkább adjunk több időt a regenerációnak. Így, hogy láttam a végét, és tudtam, nemsokára visszatérhetek a pályára, nem volt mentálisan megterhelő a kihagyás.”

Már elkezdte az edzéseket, amikor a válogatott Nemzetek Ligája-mérkőzései miatt bajnoki szünet következett, és biztonsági okokból a Hódmezővásárhelyen 2–0-ra megnyert Magyar Kupa-találkozót is kihagyta. Fokozatosan terhelte egyre jobban a lábát az edzéseken, és ugyanez a fokozatosság jellemzi a mérkőzésekre visszatérést is.

Az MTK Budapest három győzelemmel kezdte a bajnokságot, majd három vereséget szenvedett el. Igaz, a Ferencváros és a Puskás Akadémia talán a két legerősebb magyar csapat, továbbá Fehérváron kapott még ki. Ezek után Horváth Dávid vezetőedző együttese Debrecenben 3–2-re nyert.

Az élcsapatoktól valóban kikaptunk – folytatta a rutinos csatár. – Tavaly is erősebbek voltak ezek az együttesek nálunk, sokkal nagyobb különbséggel maradtunk alul. Természetesen az volt a célunk, hogy szorosabb meccsekre kényszerítsük a tabella elején lévőket. Nekünk ez kis előrelépés, hiszen nem kaptunk olyan sok gólt, mint az előző idényben, de ez még pontszerzésre sem volt elég, szóval szeretnénk tovább lépegetni előre. Stabilabb lett a csapatjátékunk, erősebb a keretünk, meggyőződésem, hogy több van bennünk, a középmezőnyben a helyünk. Debrecenben nagyon egységes volt a csapat, igazán akartuk a győzelmet, és ha ez a tűz jellemez bennünket a folytatásban is, a tabella első felében végezhetünk.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik