Böde Dániel még várat magára a Madocsánál

Jelentős mérföldkőhöz ért Böde Dániel a DVTK elleni vasárnapi bajnoki 21. percében: a paksiak 25-szörös válogatott támadója 21 méterről bombázott Artem Odincov kapujába, megszerezve 150. NB I-es gólját. Aki ismeri a 38 esztendős labdarúgót, tudja, nem titkoltan vágyott a jubileumi találatra, és bár vasárnap sikerrel járt, nem tudott teljes szívvel örülni, hiszen csapata 4–3-as vereséget szenvedett. A paksiak legendája örült, hogy a gólját nagyobbik fiával, Danival ünnepelhette, de igazán boldog akkor lett volna, ha a Paks sorozatban a hatodik hazai bajnokiját is megnyeri.

„A meccs után hazamentem, megvacsoráztam, és korán, már hét órakor lefeküdtem, de csak hajnali egy körül tudtam elaludni – árulta el lapunknak Böde Dániel. – Szenvedtem, mert a Diósgyőr elleni mérkőzés vége felé beállt a derekam, és ahogy fordultam egyet az ágyban, mindig beszúrt. Hogy milyen érzések vannak bennem egy nappal a bajnoki után? Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen rúgtam két gólt, mégsem nyertünk, de az sem szokásos, hogy hazai pályán három találattal még a pontszerzés sem jön össze. Persze van ilyen, túl kell tennünk magunkat a történteken, és a következő feladatra, az Újpest elleni mérkőzésre kell figyelni. Egyébként annál a bizonyos gólnál egyáltalán nem volt ott a fejemben, hogy az már a százötvenedik az első osztályban, boldog voltam, hogy a gyerekemmel együtt tudom megünnepelni. Dani egyszer már volt labdaszedő, de akkor nem sikerült betalálnom, mondtam is neki, annál a kapunál álljon, ahová támadunk. Felemelő pillanat volt vele együtt örülni, bízom benne, hasonlót a kisebbik fiammal, Gergővel is átélhetek majd.”

Talán mondani sem kell, az aktív labdarúgók közül Böde Dániel toronymagasan az első a 151 élvonalbeli góljával (a 43. percben is betalált a DVTK ellen), ráadásul a pályafutását végigkövetők azzal is tisztában lehetnek, hogy sokat játszott védekező középpályásként, sőt védőként is. Első NB I-es gólját amúgy a 30. bajnokiján, 2008. március 22-én a Vasas (3–0) ellen szerezte, az ötvenediket már a Ferencváros játékosaként – amikor amúgy triplázott – 2013. április 13-án a Siófoknak (4–2) rúgta, a századik pedig 2016. szeptember 17-én a DVSC (3–1) elleni második gólja volt.

„Az elsőt a Vasas ellen rúgtam, erre nyilván emlékszem, de az ötvenedikre és a századikra már nem – folytatta Böde Dániel, aki a vármegyei harmadosztályban szereplő Madocsánál edzőként dolgozik. – Ha visszamegyek az időben, kisgyerekként előfordult, hogy gólkirály voltam egy tornán, máskor védőként vetettek be, aztán később, eljutva az NB I-be, védekező középpályásként kezdtem, utána voltam támadó középpályás, csatár és belső védő is, szóval mindig a centrumban játszottam. Talán hét tizenegyest rúgtam pályafutásom során, éppen ezért szeretném majd a százötvenhetedik NB I-es gólomat is megszerezni, hogy a büntetők nélkül is meglegyen a százötven. De van még ezen kívül is célom: a masszőrünk, Varga László, vagyis Api a legidősebb paksi gólszerző, harmincnyolc évesen és két hónaposan szerezte az utolsó NB I-es gólját, valamikor februárban megdönthetem a rekordját.”

Árulkodó adat, hogy Böde Dániel vasárnap másodszor kezdett a bajnokságban, tizenegy találkozón összesen 450 percet játszott, és négy góllal az egyaránt ötgólos Ötvös Bence és Windecker József mögött harmadik a házi góllövőlistán. De ennél is fontosabb, hogy amikor Bognár György vezetőedző pályára küldi, mindig hozzá tud tenni a csapat játékához.

„Amikor harmincéves lettem, készült rólam egy cikk, amelyben feltették a kérdést, hol látom magam tíz év múlva – azt feleltem, akkor már talán csak a Madocsába férek be… Tavaly azt mondtam viccesen az öltözőben, öt évet még biztosan eljátszom, ha ebből indulok ki, még három és fél év van hátra. Komolyra fordítva, amikor akad egy olyan meccs, mint a DVTK elleni, azt érzi az ember, akár negyvenévesen is játszhat még, néhány héttel korábban azonban nem voltam ennyire optimista. Egyelőre a nyárig tervezek, de bízom benne, ha úgy adódik, a Madocsa edzője tud majd várni rám…”