Ádám Martin visszatért Paksra – hivatalos

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 16:24
Ádám Martin egy hónapja csapat nélkül volt (Fotó: paksifc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette Ádám Martint.

Ádám Martin a nyári Európa-bajnokság után távozott az Ulszan Hyundaitól, és visszatért Európába, ahol a görög Aszterasz Tripolisz játékosa lett.

A 30 éves magyar válogatott támadónak viszont nem sikerült a görög kaland: nyolc bajnokiján egyszer sem talált be, egyetlen Görög Kupa-mérkőzésén viszont kétszer is eredményes volt. Ádám kiszorult a csapatból, és a felek november 11-én úgy döntöttek, hogy szerződést bontanak egymással.

Korábban felvetődött az a pletyka, hogy visszatér Ázsiába, és külföldi sajtóhírek egy kínai csapattal hozták kapcsolatba. Végül szerda délután jött a hír, hogy Ádám a Pakshoz írt alá.

Ádám 2020 nyarán Kaposvárról érkezett először Paksra, és első idényében nyolc gólt szerzett, a másodikban viszont 32 bajnokin 31-szer volt eredményes, bejátszotta magát a válogatottba, és ezt követően szerződtette az Ulszan, amellyel három bajnoki címet is nyert.

„Jó érzések vannak bennem, hazatértem, miért is lenne rossz. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és remélem, sikeresek leszünk a csapattal” – fogalmazott a másfél éves szerződést aláíró Ádám a klub hivatalos honlapján.

 

 

Legfrissebb hírek

Erre vártunk! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Az egymás elleni rangadók dönthetnek a bajnoki címről

Labdarúgó NB I
1 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
15 órája

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
15 órája

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
20 órája

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
20 órája

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
21 órája
Ezek is érdekelhetik