A korábbi válogatott támadó, Németh Krisztián a Puskás Akadémia ellen a találkozó 81. percében csapata 1–0-s hátrányában csereként lépett pályára, majd alig negyedóra múlva néhány másodperc alatt kapott két sárga lapot reklamálásért, ellenfele ellökése után. A fegyelmi bizottság döntése értelmében a 35 éves támadó három élvonalbeli bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
NÉMETH KIÁLLÍTÁSA 1:33-TÓL
Az MLSZ honlapján olvasható közlemény szerint a FEB egy másik ügyben is döntést hozott: „összevont eljárás alapján a DVSC-t az ETO elleni hazai és az FTC elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.”
Az MLSZ közleménye kitér a vasárnap rendezett derbire is: „a Fegyelmi Bizottság a hétvégi Újpest FC–Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a szurkolóik rendzavarásai miatt. A fegyelmi ügyek elbírálása összevont eljárás keretében történik.”