AZ ÉLET MÚLANDÓ – ez járhat Mátyus János fejében. A korábbi 34-szeres válogatott védő pénteken tölti be az ötvenedik évét, s korábbi csapattársa, Stefanov István temetésén találkozhat korábbi játékostársaival.
„1993. november első napja, hétfő – emlékezett Mátyus János. – A Vasas vendége volt a Honvéd, Martti Kuusela a hatvannyolcadik percben Hamar István helyére küldött be. A televíziós közvetítés miatt rendezték hétfőn a meccset, idősebb Knézy Jenő mondta: egy nyurga fiatalember áll be, Mátyus Sándor… Aztán megismerték a nevem. Másnap mentem szépen a Kölcsey gimnáziumba, komolyan mondom, mintha az egész suli engem ünnepelt volna, hogy élvonalbeli futballista lettem! Még a lányok is gratuláltak… Szegény Stefanov István kezdett azon a mérkőzésen, most pedig búcsúzunk tőle. Ötven év –elszaladt gyorsan, és nem is érzem magam ennyinek.”
Ezt az érzést egy új szerelem is erősíti. A futás.
„Még Cottbusban az edzőnk, Eduard Geyer volt ismert hosszútávfutó, az első bajnokink utáni napon levezető edzést írt elő: kocogás úgy, hogy jön velünk, és egy szabály van, nem előzhet meg bennünket, játékosokat. Öt kilométer volt a táv, de a végén azt hittük, meghalunk, olyan tempóban tolt minket. Ám most elkezdtem, és ha egy héten nem megyek ötször-hatszor, minden bajom van. Olyan kapcsolatba kerül az ember önmagával futás közben, mint sehogy másképp. Soha ilyen jól nem éreztem magam, és büszke vagyok arra, hogy a maratoni távot is teljesítettem. Éppen a futás miatt nem érzem a kort magamon. A legszebb futballélmény? A fiaimmal több BL-döntőre eljutottunk, játszhattam a válogatottban, a Bundesligában gólt szereztem, de a legnagyobb boldogságot a futballtól még nyolcvanhatban kaptam: a magyar–brazilra édesapám szerzett jegyet, de akkora volt a tömeg, hogy apu ölében kellett ülnöm, s drukkoltunk a főleg Honvéd-játékosokból álló csapatnak. Szenzációs élmény volt. Sajnos, édesapám már nem lehet itt velem az ötvenediken…”