Ki pótolja Gradisart Fehérváron? Győrbe most is csak légiósok érkeztek

Vágólapra másolva!
2025.01.29. 17:34
Nicolás Stefanelli két meccsen négy gólt szerzett, mióta Nejc Gradisar már nem játszik a Fehérvár FC-ben (Fotó: facebook.com/FehérvárFC)
A labdarúgó NB I hétvégi, tavaszi rajtját felvezető sorozatunk második részében az eddig három új légióst szerződtető, az öt téli edzőmeccséből négyet megnyerő ETO FC Győrrel, a védelmét jelentősen átalakító Nyíregyházával és a Nejc Gradisar helyettesét kereső Fehérvár FC-vel foglalkozunk.

 

ETO: ÚJABB LÉGIÓSOK ÉRKEZTEK, NÉGY GYŐZELEM AZ EDZŐMECCSEKEN

Az ETO FC Győrrel kapcsolatban már a nyári felkészülési időszak után is nagyon nehéz volt bármilyen megállapítást tenni a csapat igazolásairól, formájáról, és ez most is érvényes. Az őszi szezon előtt, illetve részben közben 12, Magyarországon többségében ismeretlen külföldi játékost szerződtetett a klub, s velük kapcsolatban nehéz volt megjósolni, mire lehetnek képesek az NB I-ben. Nem is kezdte jól az idényt a csapat, az első öt meccsén csak egy pontot szerzett, de aztán az őszt már a 9. helyen fejezte be 18 ponttal.

 

Télen három játékos érkezett eddig az ETO-hoz, de mindhárman légiósok és az albán KF Teuta Durrëstől szerződtetett, korábban csak Albániában futballozó középpályás, Ledio Beqja, a nyár óta klub nélküli, legutóbb a francia Bordeaux II-ben szerepelt, élvonalban korábban még nem játszó, 20 éves gambiai csatár, Nfasu Njie és a görög Aszterasz tartalékcsapatától kedden érkező horvát védő, Dino Grozdanic esetében sem könnyű megmondani, mire lehet képes az NB I-ben. Viszont ha abból indulunk ki, hogy a győriek az öt téli edzőmeccsükből négyet megnyertek, és csak egyet veszítettek el (a bolgár CSZKA ellen), akkor bizakodhatnak a szurkolók a tavaszi szezon előtt, hogy ütőképesebb csapatuk lesz, mint az ősszel volt. Ráadásul Njie két gólt szerzett az edzőmeccseken.

A horvát Dino Grozdanic az ETO harmadik téli igazolása (Fotó: ETO FC Győr)

Ellenben két légiós távozott Győrből. Az idényben egygólos szerb Nenad Lukics a 4. fordulót követően már nem lépett pályára az NB I-ben, Borbély Balázs vezetőedző el is mondta az idény közben, nem számol vele, mert nincs megfelelő állapotban, így nem volt meglepő, hogy Szabadkára igazolt. Ugyancsak lehetett számítani az Albániába szerződő argentin védő, Luiciano Vera távozására, aki ősszel hét bajnokin, csak 483 percet játszott az NB I-ben, hiába volt az előző idényben, az NB II-ben alapember. Továbbá, korábbi nyilatkozatok alapján lehet még számítani távozókra, a szlovák Michal Skvarka és az osztrák Cistopher Kröhn sem szerepel a szakmai stáb elképzeléseiben.

Az ETO egyébként nehéz rajtra számíthat az NB I-ben, ugyanis az első három tavaszi fordulóban olyan csapatokkal találkozik, amelyek jelenleg előtte vannak a táblázaton, és kétszer is idegenben lép pályára. Pakson kezd, majd az Újpestet fogadja, aztán pedig Fehérvárra látogat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Ledio Beqja (albán, KF Teuta Durrës – Albánia), Dino Grozdanic (horvát, Aszterasz Tripolisz – Görögország), Nfansu Njie (gambiai, szabadon igazolhatóként, legutóbb Girondins Bordeaux – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Herczeg Marcell
Kiszemeltek:  
Távozók: Nenad Lukics (szerb, Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia), Luciano Vera (argentin, KF Tirana – Albánia)
Kölcsönbe távozók: Lacza Alex (szegedi kölcsön után Kozármisleny), Kulcsár Martin (Tatabánya)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Michal Skvarka (szlovák), Christopher Kröhn (osztrák), Ruisz Barnabás

AZ ETO FC GYŐR FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 16–26., Törökország
Felkészülési mérkőzés
Január 11.: ETO FC Győr–Tatabánya (NB II) 2–0 (Benbuali, Krivokapics)
Január 15.: ETO FC Győr–Sigma Olomouc (cseh) 3–1 (Krivokapics, Ouro, Anton – 11-esből)
Törökországban
Január 19.: ETO FC Győr–Novi Pazar (szerb) 3–1 (Boldor – 11-esből, Njie, M. Diarra)
Január 19.: ETO FC Győr–CSZKA Szófia (bolgár) 1–2 (Benbuali)
Január 25.: ETO FC Győr–Velez Mostar (bosnyák) 2–1 (Gavrics, Njie)


Zan Medved (balra) az NB I-ben folytatja (Fotó: Nyíregyháza Spartacus)

NYÍREGYHÁZA: ÁTALAKULT A VÉDELEM, DE TÁMADÓK IS ÉRKEZTEK

A 8. helyen álló Nyíregyházánál eddig több a távozó, mint az érkező. Nyolc játékos távozott, közülük négyen kölcsönbe kerültek NB II-es csapathoz. A korábbi alapemberek közül végleg elhagyta a klubot, és szintén alacsonyabb osztályban folytatja a védelemből Baki Ákos (Bp. Honvéd), Gengeliczki Gergő (Sényő), a támadósorból pedig Gresó Mátyás (Mezőkövesd) és Myke Bouard Ramos (Kazincbarcika).

Az érkezési oldalon egy héttel a rajt előtt három védő szerepelt. A Honvédtól jött U21-es válogatott balbekk, Benczenleitner Barna, a görög Volosztól érkezett a ciprusi válogatott belső védő, Pavlosz Korrea, az ugyancsak középhátvéd, 56-szoros északmacedón válogatott Darko Velkovszkinak pedig fél éve nem volt klubja, legutóbb a román Dinamo Bucuresti-ben szerepelt.

A védelem megerősítésének szándéka érthető, hiszen a Kecskemét (37 kapott gól) és a Paks (30) után több csapattal holtversenyben a Nyíregyháza kapta a legtöbb gólt ősszel, viszont a KTE (12) és a ZTE (20) után az Újpesttel holtversenyben a legkevesebbet is szerezte (21-et). Ezért a támadósor megerősítése sem hanyagolhatóm el, hétfő este be is jelentette a klub a román támadó középpályás, Ronaldo Deaconu szerződtetését. Továbbá Fekete Tivadar sportigazgató a napokban a Nemzeti Sport kérdésére elismerte, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a szlovák élvonalbeli Kassa szlovén csatárával, az ősszel 15 bajnokin kilenc gólt szerző Zan Medveddel, akinek az érkezését kedden be is jelentették.

Tímár Krisztián vezetőedző csapata a felkészülés során eredményesen zárta a törökországi edzőtáborozását, a háromból két edzőmeccsét is megnyerte – a Sepsi és a Katowice ellen –, a Korona Kielcével pedig ikszelt. Más kérdés, hogy Belekből hazatérve, a Kassa elleni főpróbán 3–0-s vereséget szenvedett a Nyíregyháza.

Ezek után jöhet vasárnap a debreceni tavaszi nyitány, majd a Kecskemétet fogadja, utána pedig a Diósgyőrhöz látogat a Szpari, tehát rögtön kelet-magyarországi rangadók várnak rá.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Benczenleitner Barna (Bp. Honvéd), Ronaldo Deaconu (román, klub nélküli, legutóbb FC Hermannstadt – Nagyszeben, Románia), Pavlosz Korrea (ciprusi-panamai, Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Zan Medved (szlovén, FC Kosice – Kassa, Szlovákia), Darko Velkovszki (északmacedón, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Baki Ákos (Bp. Honvéd), Gengeliczki Gergő (Sényő), Gresó Mátyás (Mezőkövesd), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók: Bese Balázs (Tatabánya), Oláh Benjámin (Mezőkövesd), Pataki Bence (Tiszakécske), Pinte Patrik (szlovák-magyar, Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Matheus Leoni (brazil)

A NYÍREGYHÁZI SPARTACUS FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 7–18., Törökország (Belek)
Felkészülési mérkőzések (Törökország)
Január 10.: Nyíregyháza–Sepsi OSK (romániai) 2–1 (Radosevics, Beke)
Január 14., 13.00: Nyíregyháza–Korona Kielce (lengyel) 0–0
Január 17.: Nyíregyháza–GKS Katowice (lengyel) 3–1 (Babics, Kovácsréti, Tamás O.)
Itthon
Január 25.: Nyíregyháza–Kassa (szlovákiai) 0–3


Nejc Gradisar (jobbra) a Fehérvár második téli edzőmeccsén még gólt is szerzett, majd Egyiptomba igazolt (Fotó: fehervarfc.hu)

FEHÉRVÁR: GRADISAR TÁVOZOTT, DE MÁR LÁTSZIK, KIK PÓTOLHATJÁK

A 7. helyen álló fehérváriakra jól ráillik a középcsapat jelző, elvégre nyolc ponttal előzik meg a kieső helyen álló debrecenieket, de kilenccel vannak elmaradva a 3. Diósgyőrtől. Aggodalomra az adhat okot a piros-kékek szurkolói körében, hogy a klub a múlt héten eladta Egyiptomba legeredményesebb támadóját, a hét találatával az NB I góllövőlistáján holtversenyben harmadik helyen álló szlovén Nejc Gradisart. Ezért a legfontosabb kérdés az lehet a drukkerek számára a tavaszi folytatás előtt, hogy ki fogja pótolni a csapat góljainak (24) közel 30 százalékát jegyző csatárt.

Az egyik lehetőség a 27 esztendős szerb Ivan Szaponjics, akivel a hírek szerint közel a megegyezés. A csatár korábban a Benfica második és az Atlético Madrid első csapatában is szerepelt, később a pozsonyi Slovan, az előző idényben pedig kölcsönben a török másodosztályú Ümraniyespor játékosa volt, utóbbinál 15 találkozón 1 gólt szerzett, viszont nyár óta szabadon igazolható. Januárban Újpesten is tesztelték, de mégsem szerződtették. Mivel tétmecset legutóbb április végén játszott, nagy kérdés, mikorra képes olyan formába kerülni, hogy pótolni tudja Gradisart, ha valóban aláír. 

Ugyanakkor akár házon belül is megoldható Gradisar pótlása. Biztató jel ugyanis, hogy azon a két edzőmérkőzésen, amelyen a szlovén gólgyáros már nem szerepelt, Lionel Messi egykori Inter Miami-s csapattársa, az argentin Nicolás Stefanelli jól tudta pótolni, és mindkétszer duplázott, továbbá ott van a keretben a 17 éves Kovács Patrik is, aki szintén szerzett gólt a felkészülési időszakban. Amíg pedig nem jött új csatár, a Fehérvár bejelentette a Dinamo Tbiliszitől érkező kétszeres grúz válogatott belső védő, Alekszandre Kalandadze szerződtetését, aki a 2020–2021-es idényben 21-szer pályára lépett a DVTK NB III-as gárdájában, és a Békéscsaba elleni Magyar Kupa-meccsen az első csapatban is helyet kapott.

Pető Tamás együttese számára jó előjel, hogy a horvátországi edzőtáborozás során két felkészülési mérkőzést megnyert, és csak egyet veszített el, majd hazatérése után az NB II-ben 5. helyen telelő Szentlőrincet is legyőzte.

A Fehérvár olyan csapatokkal játszik az első három tavaszi fordulóban, amelyektől vereséget szenvedett az ősszel. Kezdésnek Fejér vármegyei rangadót játszik odahaza a listavezető Puskás Akadémiával, ezt követően a télen a támadószekciójában megerősödő Pakshoz utazik, majd az újonc ETO-t fogadja, amely októberben Győrben 3–1-re győzött ellene.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Kemenes Botond (VSC 2015 Veszprém)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Ivan Szaponjics (szerb, klub nélküli)
Távozók: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli SC – Egyiptom), Daniel Kivinda (ukrán, szabadon igazolható), Veszelinov Dániel (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

A FEHÉRVÁR FC FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 13–21., Horvátország (Umag)
Felkészülési mérkőzések (Horvátország)
Január 17.: Fehérvár–NK Brinje Grosuplje (szlovén II.) 1–2 (Kovács P.)
Január 18.: Fehérvár–FK Teksztilac (szerb) 5–1 (Gradisar, Kalmár Zs., Holender, Pető M. 2)
Január 21.: Fehérvár–NK Kalcer Radomlje (szlovén) 2–1 (Stefanelli 2)
Itthon
Január 25.: Fehérvár–Szentlőrinc (NB II) 3–2 (Kovács M., Stefanelli 2)

AZ NB I 18. FORDULÓJÁNAK MŰSORA
Február 1., szombat
14.30: Paksi FC–ETO FC Győr (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.00: Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Diósgyőri VTK–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Február 2., vasárnap
12.45: Debreceni VSC–Nyíregyháza Spartacus FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.30: Kecskeméti TE–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
20.15: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

   
  1. Puskás Akadémia

17

11

2

4

29–18

+11

35

  2. Ferencvárosi TC

16

10

4

2

28–16

+12

34

  3. Diósgyőri VTK

17

8

6

3

25–21

+4

30

  4. MTK Budapest

17

9

2

6

30–23

+7

29

  5. Paksi FC

17

8

3

6

34–30

+4

27

  6. Újpest FC

17

7

6

4

21–14

+7

27

  7. Fehérvár FC

17

6

3

8

24–25

–1

21

  8. Nyíregyháza 

17

5

3

9

21–29

–8

18

  9. ETO FC Győr

17

4

6

7

23–26

–3

18

10. Zalaegerszegi TE

16

4

4

8

20–24

–4

16

11. Debreceni VSC

17

3

4

10

25–37

–12

13

12. Kecskeméti TE

17

2

5

10

12–29

–17

11

AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik