MTK: „A legnagyobb erősítésünk, hogy Kata és Kosznovszky tavasszal is nálunk játszik”

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2025.01.26. 10:26
Horváth Dávid (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK 3–0-ra győzött a tavaszi szezon előtti utolsó felkészülési mérkőzésén az NB II-es Tatabánya ellen. A találkozó után az NSO Tv stábja az élvonalbeli csapat vezetőedzőjével, Horváth Dáviddal beszélgetett a tavaszról, azon belül a Ferencváros elleni első meccsükről is.

Horváth Dávidtól azt kérdeztük: készen állnak-e a Ferencváros elleni bajnoki rajtra.

„Úgy gondolom, hogy igen. Az az időszak, amit a felkészüléssel töltöttünk itt a januári időszakban, az elég volt ahhoz, hogy felkészülten várjuk a bajnoki ütközeteket.”

Videónkban beszélgetünk a Ferencváros elleni mérkőzésről, de arról is, hogy egyetlen játékost sem igazoltak a télen, ugyanakkor visszatért sérüléséből Bobál Dávid, és Kata Mihály, illetve Kosznovszky Márk is marad a tavaszra. A tréner végül beszél a tavaszi célokról, elvárásokról is.

MTK Budapest–Tatabánya (NB II) 3–0 (2–0)
Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
MTK: Csenterics – Varju (Anokye), Bobál D., Kádár T., Kovács P. – Kata (Végh B.), Horváth A. – Polievka, Bognár I. (Stieber Z.), Molnár R. (Molnár Á.) – Jurina (Hei). Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Molnár R. (10.), Polievka (38.), Végh B. (82.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik