![](https://cdn.nemzetisport.hu/2025/02/DIgi7bgs_-MfgVRD1e1yjzABgm_1MiFBU-7_h0tZNmM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDdiNTVjODVmODQzZWVhYzQ3M2FmMGU2ZGJhNjcz.webp)
A 25 éves, kilencszeres szlovák válogatott csatár, az ősszel a Baník Ostrava kölcsönjátékosaként a DAC-ban szerepelt Almási László kapcsán vasárnap jeleztük, hogy ott volt a lelátón az egerszegiek DVTK elleni meccsén, és rövidesen be is jelenthetik a szerződtetését. Szerdán arról írtunk, hogy a tervezetthez képest később ugyan, de bejelentik az érkezését. Erre azonban szerdán sem került sor, pedig a játékos menedzsere, Roman Vojtek is arról nyilatkozott a szlovák sport.sk-nak, hogy a csatár Zalaegerszegen játszhat a tavasszal. Információink szerint azonban nem várt, adminisztratív akadályok adódtak, ezért nem tudta bejelenteni a ZTE a csatárt a hét elején, a bejelentésre végül csütörtökön került sor.
„Kölcsönbe érkezik a Baník Ostrava kilencszeres válogatott támadója” – írja a ztefc.hu.
A 25 éves Almási Pozsonyban született, hat éves korában a DAC-ban kezdett el futballozni, 2016-ig szerepelt a klub utánpótlásában, majd a szlovák élvonalban már az FK Senicében mutatkozott be 17 évesen. A folytatásban játszott Dunaszerdahelyen, Somorján, a Petrzalkában, az MFK Ruzomberokban (Rózsahegy), aztán kölcsönvette az orosz Akhmat Groznij, 2021-ben pedig a cseh Baník Ostrava szerződtette. Tavaly tavasszal viszont újabb kölcsönjáték következett, előbb Horvátországban, Eszéken, majd ősszel a DAC-nál, melynél 13 bajnokin két gólt szerzett ebben az idényben. Ezután, most, hogy megérkezett a játékengedélye Dunaszerdahelyről, a tavasszal Zalaegerszegen bizonyíthat, a ZTE lesz a kilencedik csapata profi pályafutása során és Magyarország az ötödik ország, ahol pályára léphet bajnoki meccsen.
A legjobb időszakát a Baník Ostravában töltötte, 75 tétmeccsen 25 gólt szerzett. A szlovák válogatottban 2021-ben, Oroszország ellen mutatkozott be, kilenc meccsen játszott, legutóbb 2022 júniusában Kazahsztán ellen, gólt nem szerzett.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönbe érkezők: Almási László (szlovákiai, Banik Ostrava – Csehország, legutóbb kölcsönben: DAC – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bagó Benett, Bazsika Botond
Kiszemeltek: Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozók: Csontos Dominik (Bp. Honvéd), Josip Spoljaric (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Vogyicska Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Kristian Fucak (horvát, NK Osijek, onnan NK Istra – Horvátország), Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC, onnan Ankaragücü – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: