Sokba került a kihagyott tizenegyes és ziccer a Szparinak, nyert Nyíregyházán az ETO

Vágólapra másolva!
2025.03.08. 16:25
Czinege MelindaFotó: Czinege Melinda
A labdarúgó NB I 23. fordulójában az immár hat bajnoki óta veretlen ETO FC Győr 1–0-ra nyert a tizenegyest hibázó, hazai pályán idén továbbra is gólképtelen Nyíregyháza Spartacus vendégeként.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ
Nyíregyháza Spartacus FC–ETO FC Győr 0–1 (0–0)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 4539 néző. Vezette: Derdák
Gólszerző: Szépe (64.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

MESÉL A MÚLT! Huszonöt évvel ezelőtt, 2000-ben is rendeztek március 8-án NB I-es mérkőzést Nyíregyházán. A vendég az Újpest volt, az előzmények közé tartozott, hogy a lilák azt megelőzően játszották azt a Dunaferr elleni balhés meccsüket, amelyen Bede Ferenc játékvezetőt kövekkel dobálták a lelátóról. Véber Györgyöt kitették a keretből, az akkori edzőt, Várhidi Pétert eltiltották, így a huszonöt évvel ezelőtti, csapata által 2–1-re elveszített bajnokit a lelátóról nézte, helyette Herédi Attila meccselt. Nos, azóta a három nevezett úriember volt már edző vagy szakmai igazgató a Szparinál, a Városi Stadiont is kétszer átépítették már azóta, a mostaniban éppen szombaton játszották a tizedik bajnokit. Az ETO először volt benne vendég, mert a bajnoki nyitó fordulóra nem készült el a létesítmény, akkor még Mezőkövesden volt otthon, és nyert 2–1-re a Szpari.

Néma volt a csend a meccs első tíz percében, a nyíregyházi szurkolói csoport 47 évesen elhunyt egyik alapítóját, Verbai Antalt gyászolta ilyen módon a lelátón, és mivel a Szpari és az ETO fanatikusai jó viszonyt ápolnak egymással, a vendégszurkolók is némán figyeltek ezen időszak alatt. Aztán épphogy lejárt a lelátói gyászszünet, máris az ETO hívei csattanhattak fel, a 11. percben ugyanis Nfansu Njie került helyzetbe, lövését Tóth Balázs védte bravúrral. Beszorult a Spartacus, pedig győri oldalon betegség miatt hiányzott a házi gólrangsor vezetője, Nadir Benbuali és az éppen nyíregyházi születésű és nevelésű, jó formába lendülő, már-már a válogatottba követelt Vitális Milán. Tímár Krisztián, a hazaiak vezetőedzője eddigi alapcsapatából kihagyta Nagy Barnabást és Kovácsréti Márkot – mindketten a kispadon kezdtek.

Szóval fölényben játszott a Győr, az első valamirevaló nyíregyházi akció pedig tizenegyest eredményezett. Az eset után Nagy Dominikot ápolni kellett, a büntetőhöz letett labdához Beke Péter állt oda – és mellé lőtte, pedig Samuel Petrás a másik irányba vetődött. Tímár Krisztián a kezébe temette az arcát, és mire felemelte a fejét, már azt láthatta, hogy egykori csapatából Claudiu Bumba ziccerbe került, de a kapu mellé emelt. A tréner aligha gondolta, hogy lesz a tizenegyesnél is nagyobb kimaradó helyzete jelenlegi játékosainak: Eppel Márton lehetősége sem volt kicsi, de Kovácsréti Márk – miként egy hete Zalaegerszegen – az üres kaput sem találta el. Szépe János viszont a kapuba fejelte a labdát, így a 64. percben eldőlt, hogy az idei harmadik, Nyíregyházán játszott bajnoki már nem 0–0-val ér véget.

Vajon lesz-e erő a Szpariban, hogy a 2024. november 29-én játszott, Paks elleni meccs (4–2) után gólt szerezzen hazai pályán? Azóta a Ferencváros, a Kecskemét és az Újpest kapujába sem találtak be a piros-kékek. S most a Győrébe sem, holott ott volt a megítélt tizenegyes és az üres kapus ziccer is. Az ETO – amely a hajrában akár növelhette volna előnyét – ellenben tartja remek formáját, hatodik idei mérkőzésén már a negyedik győzelmét aratta, és továbbra is veretlen 2025-ben. A bajnokság idei szakaszát még 18-18 ponttal kezdte meg a két újonc, ám ezzel a győzelemmel a Győr nyolcpontos előnyre tett szert a Szparival szemben, és kijelenthető: kiesési gondjai már nem lesznek a kisalföldieknek. Szombati győzelmük értékét növeli, hogy négy alapemberük (Nadhir Benbuali, Vitális Milán mellett az eltiltott Zseljko Gavrics és Albion Marku) hiányában érték el.

Nyíregyházán viszont izgalmasnak ígérkezik a bajnoki hajrá, talán emiatt is beszélgettek hosszasan a csapat tagjaival – Nagy Dominik csapatkapitánnyal külön is – a szurkolók. 0–1

 

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Puskás Akadémia22142637–24+1344
  2. Paksi FC23125647–36+1141
  3. Ferencvárosi TC22117435–24+1140
  4. MTK Budapest23114840–32+837
  5. Diósgyőri VTK2397730–33–334
  6. ETO FC Győr2388733–29+432
  7. Újpest FC2278724–25–129
  8. Fehérvár FC23841130–34–428
  9. Zalaegerszegi TE23671027–32–525
10. Nyíregyháza Spartacus23661124–34–1024
11. Kecskeméti TE23481124–37–1320
12. Debreceni VSC22541335–46–1119

 

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)

 

 

Legfrissebb hírek

A Veszprém csak futott az eredmény után, a Szegedé a Magyar Kupa

Kézilabda
4 órája

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
5 órája

Dala és Szabó Bálint nagy hibájából kikapott a Fehérvár Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
5 órája

Gyász: elhunyt Soós István, a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
6 órája

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
7 órája

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
7 órája

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
7 órája

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik