A román élvonal bronzérmese egymillió eurót ajánlott a Puskás Akadémia centeréért – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 12:25
null
Véget érhet Colley felcsúti kalandja (Fotó: Török Attila)
A román élvonalban (Superliga) érdekelt Universitatea Craiova egymillió eurós ajánlatot tett a Puskás Akadémia gambiai csatáráért, Lamin Colley-ért – írja a ProSport.

Az olténiai klub (amely a harmadik helyen zárt a FCSB és a CFR mögött a bajnokságban) csatársora (elsősorban a középcsatárok) nem szerepelt valami jól a mögöttünk hagyott évadban, így többek között két center, a brazil Alisson Safira és a bosnyák Jovo Lukic is távozott a csapattól, míg a karmester Alexandru Mitritát a kínai Csöcsiang vásárolta ki a szerződéséből. A Craiovának további két támadója szerepelt kölcsönben az elmúlt idényben, de az ő helyzetük jelenleg bizonytalan.

A már említett román portál exkluzív információi szerint a Craiova célpontja csatárposzton a Puskás Akadémiában szereplő Lamin Colley, akiről megjegyzik, hogy két román csapattársa is volt Alexandru Baluta, illetve Marius Corbu személyében (előbbi azóta az FCSB-t, utóbbi a ciprusi APOEL-t erősíti –a szerk).

Amennyiben a felcsúti klub vezérkara rábólint a román fél ajánlatára, úgy előnyös üzletet köt, mivel Colley szerződéséből egy év van hátra, ráadásul a klub profittal adhat túl a játékoson – mint ismeretes, Colley 2022-ben 600 ezer euró fejében érkezett a szlovén FC Kopertől.

A 31 éves, 195 centiméter magas gambiai center 31 meccsen jutott szóhoz az NB I mögöttünk hagyott idényében, melyeken 10 gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd, kölcsön után végleg), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérnek: Bévárdi Zsombor (Budapest Honvéd), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kocsis Dominik (Tiszakécskei LC), Ominger Gergő (Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (Mezőkövesd Zsóry), Vajda Roland (Kozármisleny) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia)
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Jonathan Levi (svéd, Ferencvárosi TC, szabadon igazolhatóként), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Lamin Colley (gambiai-angol, Universitatea Craiova – Románia)

 

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: Ciprusra megy a Puskás Akadémia, ellenfelet kapott az ETO és a DAC is

Európa-konferencialiga
7 órája

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:01

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 14:42

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 08:54

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Szolnoki Roland: Július végére százszázalékos állapotban leszek

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 11:38

„Pécsi Árminnak öt év alatt kell Premier League-szintű kapussá válnia”

Légiósok
2025.06.10. 06:37
Ezek is érdekelhetik