Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

P. K.P. K.
2025.08.01. 16:44
null
Komáromi György hazatérhet (Fotó: NK Maribor)
A héten már beszámoltunk róla, hogy Komáromi Györgyért lengyel klub jelentkezett be a szlovén Maribornál, de úgy tudjuk, nem született megállapodás a felek között.

Ugyanakkor, mint korábban is jeleztük, az NB I-ből is több klub érdeklődik Komáromi iránt és most úgy tűnik, jó eséllyel itthon folytathatja a pályafutását.

Az érdeklődők között van többek között korábbi klubja, a Puskás Akadémia, valamint a DVTK és a DVSC is.

Komáromi tavaly júliusban szerződött a Mariborhoz a Puskás Akadémiától, ahol – a korosztályos csapatokat is beleértve – 2015 óta szerepelt. A szlovén klub színeiben 26 hivatalos találkozón csupán egyszer volt eredményes.

A 23 éves támadó pályára lépett a Paks elleni csütörtöki Konferencialiga-selejtező-visszavágón is, a 75. percben csereként küldte pályára edzője.

„Komáromi Györgynek külföldről és itthonról is több ajánlata van, a napokban, kizárólag szakmai szempontok mentén, döntés születik a jövőjével kapcsolatban” – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a szélső ügynöke, Papp Bence.

 

Legfrissebb hírek

NB I: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
1 perce

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
1 órája

Pető Milán szabadrúgásgóljaival nyert a Paks

Labdarúgó NB I
3 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
7 órája

Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:11

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Baj van a Hungária körúton: eltűntek a helyzetek, szaporodnak a vereségek

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:21