A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.09.03. 14:39
null
Aboubakar Keita Diósgyőrbe szerződhet (Fotó: Kovács Péter)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a DVTK a hazai átigazolási utolsó napján kész kivásárolni nyíregyházi szerződéséből a Szpari elefántcsontparti középpályását, Aboubakar Keitát.

 

A Nyíregyháza vasárnap közleményben jelezte, hogy Aboubakar Keita annak ellenére nem utazott el a csapat vasárnapi, győri bajnoki meccsére, hogy Szabó István vezetőedző a kezdőcsapatba jelölte volna. Révész Bálint, a klub tulajdonosa elmondta, a középpályás és menedzsere a közelmúltban kezdeményezte munkaszerződésének felbontását azzal a céllal, hogy ingyen távozhasson egy rivális klubhoz. Már akkor jeleztük, hogy a DVTK érdeklődik Keita iránt, de a legfrissebb értesüléseink szerint a diósgyőriek hajlandóak kifizetni a Nyíregyháza által megszabott átigazolási díjat a 27 éves középpályásért, akinek jövő nyárig szól a szerződése a klubnál.

Az NB I-ben szerda éjfélkor lejár az átigazolási határidő, így sietni kell a kluboknak az ügyintézéssel, a hivatalos bejelentésre várhatóan már csak csütörtökön kerül sor. Megjelentek olyan szurkolói találgatások is az ügyben, hogy játékost cserélhet a két klub, de úgy tudjuk, erről nincs szó. A DVTK szerdán már bejelentette a ZTE-től szerződtetett Yohan Croizet érkezését, Keita átigazolásával pedig teljessé válhat a keret Diósgyőrben.



 

 

Legfrissebb hírek

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

Varga Kevin a Honvéd játékosa lett, a Csákvár legjobbja a Puskás Akadémiához igazolt – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.01.09. 20:32

Felkészülés: a DVTK hétgólos meccsen nyert a Genk ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 13:45

Szerződtette az ősszel Zalaegerszegen futballozó védőt és szélsőt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 19:39

Békéscsabán eldőlni látszik az edzőkérdés, volt NB I-es játékosok érkezhetnek – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 17:29

FTC: Pesics tényleg nem tagja az utazó keretnek, de Keita és Tóth igen

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 15:30

Távozott egy légiós Nyíregyházáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:05
Ezek is érdekelhetik