Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 16:02
null
A labdarúgó Magyar Kupában, a 3. fordulóban az NB I-es csapatok közül a Zalaegerszeg lépett először pályára szombat délután, a vármegyei I. osztályban szereplő Vásárosnamény otthonában.


 

A bajnokságot négy döntetlennel és két vereséggel kezdő, a nyár óta Nuno Campos vezetőedző és új tulajdonosi kör által irányított ZTE FC a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei I. osztályban szereplő Vásárosnamény otthonában szerezte meg ebben az idényben az első győzelmét tétmeccsen, a Magyar Kupa 3. fordulójában. 

Az augusztus végén igazolt brazil csatár, Daniel Lima rögtön az első zalai tétmeccsén megszerezte az első gólját Papp Csongor passzából –  a ZTE beszámolója szerint (igaz, az MLSZ Géci István öngóljaként könyvelte el a találatot), azok után, hogy Lima múlt héten a Videoton elleni edzőmeccsen (1–1) is betalált. Ezután a Papp által kiharcolt tizenegyesből Skribek Alen is betalált, majd a szünet előtt Joao Victor és a Limához hasonlóan augusztusban érkezett Bodnár Gergő is gólt szerzett.

A második félidőben Lima még háromszor beköszönt, de a szintén brazil Maxsuell és a fejjel eredményes Daniel Borges is feliratkozott a gólszerzők közé, utóbbi az ugyancsak nem rég érkezett moldovai Stefan Bitca szöglete után fejelt a kapuba, de Bitca is gólt szerzett. A hajrában futószalagon lőtte a gólokat a Zalaegerszeg, amely 13–0-ra győzött és bejutott a 4. fordulóba.

MOL MAGYAR KUPA
3. forduló (a 32 közé jutásért)
Swiss Krono-Vásárosnamény (vármegyei I.)–Zalaegerszegi TE FC 0–13
Gólszerző: Géci (8., 78. – mindkettő öngól), Skribek (12. – 11-esből), Joao Victor (30.), Bodnár (32.), Alegria (48.), Klausz (59.), Lima (61., 77., 80.), Da Silva (63.), Csonka (67.), Bitca (83.)
Korábban
Eger SE (NB III)–Budafoki MTE (NB II) 0–2
PTE-PEAC (NB III)–III. Kerületi TVE (NB III) 1–3
Később
15.00: Érdi VSE (NB III)–ETO FC 
15.00: VSC 2015 Veszprém (NB III)–Debreceni VSC 
15.00: Iváncsa KSE (NB III)–Kolorcity Kazincbarcika SC 
15.00: Szajol KLK (vármegyei I.)–Paksi FC 
15.00: Hódmezővásárhelyi FC (NB III)–Diósgyőri VTK 
15.00: Gyulai Termál FC (NB III)–Mezőkövesd Zsóry FC (NB II) 
15.00: FC Nagykanizsa (NB III)–HR-Rent Kozármisleny (NB II) 
15.00: Füzesabony SC (NB III)–BVSC-Zugló (NB II) 
15.00: Móri SE (megyei I.)–Budapest Honvéd FC (NB II) 
15.00: Szolnoki MÁV FC (vármegyei I.)–ESMTK (NB III) 
15.00: Majosi SE (NB III)–Gödöllői SK (NB III) 
15.00: Tiszafüredi VSE (NB III)–Putnok FC (NB III) 
15.00: Salgótarjáni BTC (vármegyei I.)–Tiszakécskei LC (NB II) 
16.00: BFC Siófok (NB III)–MTK Budapest 
16.00: Szarvaskend SE (vármegyei I.)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
16.00: REAC (vármegyei I.)–Karcagi SC (NB II) 
17.00: Pécsi MFC (NB III)–Debreceni EAC (NB III) 
18.00: Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Nyíregyháza Spartacus FC 
18.00: Gyirmót FC Győr (NB III)–Aqvital FC Csákvár (NB II) 
19.00: Vasas FC (NB II)–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) 
19.00: FC Ajka (NB II)–Kisvárda Master Good 
19.00: Dorogi FC (NB III)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II) 
19.00: Videoton FC (NB II)–Szentlőrinc SE (NB II)

Pénteken játszották
Opus Tigáz Tatabánya (NB III)–Soroksár SC (NB II) 0–2

A vasárnapi program
15.00: Kelen SC (vármegyei I.)–Tarpa SC (NB III) 
15.00: Mezőörs KSE (vármegyei I.)–Komárom VSE (NB III) 
15.00: Martfűi LSE (NB III)–Dombóvári FC (NB III) 
15.00: Sárvár FC (vármegyei I.)–Pilisi LK (vármegyei I.) 
16.15: Kecskeméti TE (NB II)–Újpest FC (Tv: M4 Sport) 

 

Legfrissebb hírek

Az MTK-hoz igazolt Klausz Milán, de csak nyáron csatlakozik a kék-fehérek keretéhez – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Majdnem kétméteres nigériai védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 11:00

Szerződtette az ősszel Zalaegerszegen futballozó védőt és szélsőt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 19:39

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33

NS-infó: argentin középpályás is csatlakozott a ZTE keretéhez

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 15:51

Idő kellett hozzá, de jó irányba mozdult el a zalai csapat

Labdarúgó NB I
2026.01.04. 12:24

Gólvonalról kihagyott helyzetek és egy remek színészi alakítás – ezek voltak a hazai klubfutball legviccesebb jelenetei 2025-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.31. 16:06

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
2025.12.28. 09:32
Ezek is érdekelhetik