„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

P. K.P. K.
2025.10.09. 11:31
null
Mezey György egykori fehérvári játékosaival, André Alvesszel (balra) és Elek Ákossal (Fotó: Nemzeti Sport)
A közmédiának a Videoton korábbi, brazil csatára André Alves is nyilatkozott a szerdán, 84 éves korában elhunyt mesteredzőről, Mezey Györgyről.

 

A Videoton 2009-ben Kaposvárról szerződtette André Alvest, aki a következő három évben kulcsjátékosnak számított a Vidiben, tagja volt a Mezey György által irányított első fehérvári bajnokcsapatnak a 2010–2011-es idényben, melynek a gólkirálya is lett 24 találattal.

Ez egy nagyon szomorú nap számomra, mert Mezey György nagyon jól bánt velem és a családommal – idézi a 2018-ban Mezőkövesdről visszavonult, 41 éves André Alves szerdai nyilatkozatát az m4sport.hu. – Mintha a második édesapám lett volna, megmentett engem, a gyermekeimet, minden lehetőséget megadott nekem, hogy a Videotonban játsszak. Beszéltem a családommal, nagyon szomorúak vagyunk most.

Alves hangsúlyozta, Mezey Györgyre a pályán kívüli életében is számíthatott.

„Nemcsak ajtót nyitott a Videotonnál, hanem segített a beilleszkedésben is, mindig ott volt nekem. A pályán és a pályán kívül is számíthattam rá. Úgy beszélt hozzám, mintha családtagja lennék, de én is így tekintettem rá. A családommal köszönetet mondtunk neki mindenért, amit értünk tett Magyarországon.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Megdolgozott a győzelemért a Videoton, fontos pontokat szerzett a KTE ellen

Labdarúgó NB II
2026.02.23. 19:45

Székesfehérváron folytatja a Vasas korábbi támadója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.16. 13:15

Gálázott a Vidi; emberelőnyben nyert a Vasas; fordított az éllovas Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 18:55

Németh Dániel mesternégyest szerzett, a Videoton kiütötte a Csákvárt

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 16:50

Hivatalos: fiatal csatárt szerződtetett a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.13. 18:14

NB II: távozik a Videoton középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.13. 13:04

Az ETO a második félidőben megtörte a Vidi ellenállását a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 19:52

Kovács Krisztián az ETO-ban átélte már azt, amire most a Vidivel készül Győrben

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 08:36
Ezek is érdekelhetik