Tamási Zsolt: Örülök, hogy kimentem Varga Barnabás miatt a két osztrák másodosztályú meccsre

Rendhagyó módon köszöntöttük Tamási Zsoltot: arra kértük, hogy edzői pályafutásából három labdarúgóról beszélgessünk. Nem könnyű feladat, mert több ezer gyerek szakmai fejlődését felügyelte, sokan válogatottak, százak élvonalbeli játékosok lettek közülük. Lapunk javasolt három futballistát.

Németh Krisztián.

„Győri, azon belül is gyárvárosi, mint én, a nagyszüleit is ismertem – mondta lapunknak Tamási Zsolt. – Az ETO-ban dolgoztam, az 1989-es korosztály kiválasztóján tűnt fel, azonnal látni lehetett, milyen finoman nyúl a labdához. Előttem van, amint az iskola után, az edzés előtt egyedül a tornateremben gyakorolt, kapura rugdosta a labdát, dekázott, látszott, mennyire szereti a játékot. Futballra született! Kétezerötben lettem az agárdi Sándor Károly Akadémia szakmai igazgatója, de ott már nem sokat dolgoztunk együtt: az MTK első csapatát irányító Garami Józsefnek mondtam, Krisztián annyira kinőtte az utánpótlást, hogy tizenhat évesen nyugodtan vegye oda a felnőttek közé. Nagyszerű érzés volt a 2016-os Eb-n a pályán látni, most is jó látnom, hogy a karrierje végén, visszatérve az MTK-ba, milyen alázattal játszik, és bár a legtöbbször a kispadon ül, vezérnek számít. Nem titok: van bennem hiányérzet, a képességei alapján többet játszhatott volna magasabb szinten.”

Ugyancsak Agárdon volt Tamási Zsolt játékosa Gulácsi Péter.

„Együtt érkeztünk Agárdra. Már gyerekként is komolyan gondolkodó, céltudatos volt. Ami róla elsőként eszembe jut: felvették az ELTE Gyakorló gimnáziumába, kitűnő tanuló volt, bármilyen szakmában sikeres lett volna, de ő kapus akart lenni, a családja támogatta ebben. Amikor látom a Bundesligában védeni, eszembe jut, Agárdon milyen sokszor rúgtam neki kapura, persze nem ezért lett ennyire jó kapus. Nagy eredmény, hogy a német bajnokság legjobbjának választották, illetve hogy a súlyos sérülése után visszatért, a konkurenciaharcot megnyerve máig ő áll a kapuban, ragyogó pályafutás az övé.”

A magyar futball tanulságos története a múlt héten szombaton a 31. életévét betöltő Varga Barnabás esete. A Ferencváros válogatott csatárának berobbanásához is sok köze van Tamási Zsoltnak.

„Gyirmóton szakmai igazgatóként dolgoztam, az NB II-ben szerepeltünk, amikor a menedzsere, Paunoch Péter megkeresett: nézzem meg őt az osztrák második ligában, a Lafnitz színeiben. Kimentem egy meccsre, de a színvonal nem volt magas, voltaképpen mindenhonnan Barni fejére ívelték a labdát. Azt láttam, hogy a levegőben átlagon felüli, de a kombinációs készségéről nem sok derült ki – a csapata nem futballozott. Hezitáltunk, majd megnéztem még egyszer, és azt gondoltam, tud nekünk segíteni a másodosztályban. Nem volt ebben egyetértés klubon belül, de megvettük, fizettünk érte, és volt emiatt nyomás rajtam: pénzt adtunk érte, jónak kell lennie! Kétezerhúsz telén érkezett, a második meccsén gólt szerzett, de jött a vírus, megállt a bajnokság, Barni válla ráadásul megsérült. Az első teljes idénye a második vonalban már jól sikerült, tizenkét gólt szerzett, feljutottunk az élvonalba. A közösség gyorsan befogadta, a társak látták, milyen jó játékos. Most könnyű lenne azt mondani, láttam, hogy válogatott center, gólkirály és a Gyirmót történetének legjobb üzlete lesz – csak ez nem lenne igaz. Azért kardoskodtam a szerződtetéséért, mert úgy láttam, igazi, jó csatár, az NB II-ben biztosan segíteni tud nekünk. Amikor tizenhárom gólt szerzett az NB I-ben, de kiestünk, világos volt, nem tudjuk megtartani. Számára jó lépés volt Paksra menni, az a futball feküdt neki, huszonhat gólt szerzett abban az idényben, de bevallom, féltettem a Ferencvárostól. Az más szint, nagy elvárásokkal, de ott is megállja a helyét, a nemzeti csapatnak is erőssége, szóval, örülök, hogy kimentem miatta arra a két osztrák másodosztályú meccsre.”

Ma edzőkollégái mellett a szövetségi kapitány is örülhet ennek, és a Ferencváros szurkolói is hálásak a nevelőedzőnek, aki sohasem dolgozott a klubnál – a magyar futballban sokan kívánnak boldog születésnapot Tamási Zsoltnak.