„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

M. B.M. B.
2026.04.27. 10:31
null
Vitális Milán gólja ellenére kritikus hangot ütött meg a mérkőzés után (Fotó: Czinege Melinda)
Mint ismert, vasárnap a Ferencváros 2–0-ra nyert odahaza a Paks ellen, míg az ETO FC 1–1-es döntetlent játszott a DVSC vendégeként a labdarúgó NB I 31. fordulójában. Összeállításunkban az érintett csapatok játékosainak televíziós nyilatkozataiból szemezgettünk.

DVSC–ETO FC 1–1

„Az első félidő úgy, ahogy még rendben volt, de a második félidő konkrétan katasztrófa volt, nem tudom hova tenni ezt a teljesítményt. (...) Nincs tragédia, még vezetünk egy ponttal, de csapatkapitányként nagyon elégedetlen vagyok” – mondta a győriek gólszerzője, Vitális Milán.

„A mai az egy igazi rangadó volt, én személy szerint élveztem a mérkőzést. Lüktetett volt tempó, itt is, ott is voltak lehetőségek. Én azt is bátran mondom, hogy az összkép alapján a pontosztozkodás fair volt. Az ETO ellen egyébként élmény futballozni, s szerintem jól teljesítettünk ma” – így a hazaiak védője, Lang Ádám, hozzátéve, hogy a győrieknek szerinte minden esélyük megvan a bajnoki elsőség megszerzésére. 

FERENCVÁROS–PAKS 2–0

„Tudtuk, hogy nagyon fontos meccs volt a mai, már csak azért is, mert a Győr és a Debrecen meccse előtt volt, s szerettünk volna egy kis nyomást is helyezni rájuk. Nagyon fontos győzelem volt a mai. (...) Mindenki nagyon fókuszált, és készen állunk megnyerni a bajnokságot, rajtunk ez nem fog múlni” – nyilatkozta a mérkőzést duplájával eldöntő Lenny Joseph.

„Az elején nem találtuk azokat a pontokat, ahol a Paksot át tudjuk törni. Kicsit átvettük az ő játékukat, s ez eleinte nem volt jó, de az első félidőben be tudtunk találni. (...) Mostanában nem jönnek a gólok, jó lenne, ha ez átfordulna. Én is kritikus vagyok magammal szemben” – fogalmazott a hazaiak támadója, Gruber Zsombor.

„Nagyon bosszantó, de nem tudtunk mit csinálni a félidő végén, örültünk volna, ha 0–0-val bejövünk, rendezzük a sorainkat és a második félidőre másképp mentünk volna ki, de sajnos így sikerült” – így a Paks kapusa, Gyetván Márk.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Debreceni VSC–ETO FC 1–1 (0–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6544 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Cibla (73.), ill. Vitális (39.)

Ferencvárosi TC–Paksi FC 2–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna. Vezette: Bogár
Gólszerző: Joseph (42., 66.)
Kiállítva: Corbu (FTC, 86.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. ETO FC

31

18

9

4

60–30

+30 

63 

  2. Ferencvárosi TC

31

19

5

7

59–31

+28 

62 

  3. Debreceni VSC

31

13

11

7

47–35

+12 

50 

  4. Zalaegerszegi TE

31

13

9

9

48–37

+11 

48 

  5. Paksi FC

31

13

8

10

55–43

+12 

47 

  6. Puskás Akadémia

31

12

6

13

38–40

–2 

42 

  7. Újpest FC

31

11

7

13

47–50

–3 

40 

  8. Kisvárda

31

11

7

13

35–46

–11 

40 

  9. Nyíregyháza Spartacus

31

10

8

13

44–54

–10 

38 

10. MTK Budapest

31

9

9

13

52–59

–7 

36 

11. Diósgyőri VTK

31

6

10

15

38–58

–20 

28 

12. Kazincbarcika

31

5

3

23

27–67

–40 

18 

 

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

Labdarúgó NB I
6 órája

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
15 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
16 órája

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:56

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:57

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:25

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 23:53

A ZTE látványos futballja nem vezetett eredményre, harmadszor is kikapott az idényben a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:26
Ezek is érdekelhetik