Borbély Balázs: Egy pont megvan, még hat kell...

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2026.04.27. 06:38
null
Borbély Balázs (Fotó: Czinege Melinda)
Mint ismert, a labdarúgó NB I 31. fordulójának záró mérkőzésén a dobogós DVSC otthonában 1–1-et játszott az ETO FC, amely így egypontos előnnyel rendelkezik a második Ferencváros előtt. A meccs után mindkét vezetőedző értékelt.

 

Sergio Navarro, a DVSC vezetőedzője

– Nagyon fontos meccsen szereztek egy pontot. Milyennek látta a kilencven percet?     
– Ez a mérkőzés kemény vizsga volt labdarúgóink számára, hiszen a bajnokság egyik legerősebb együttesével játszottunk. Az első félidőben a győriek sokat próbálkoztak, megszerezték a vezetést, de a csapat nagyon sokat tett azért, hogy egyenlítsen, majd azért is, hogy megszerezze a győztes gólt. Ez ugyan nem sikerült, de nem lehetek elégedetlen a küzdeni akarással.     

– Egyetlen csapat van, amelyiket nem sikerült egyszer sem legyőzniük az idényben, és ez az ETO, igaz, nem is kaptak ki a bajnoki cím első számú várományosától.     
– Háromszor játszottunk döntetlent a Győrrel, ez három pontot jelent, de többet érdemeltünk volna. Az első és a második meccsünkön is tizenegyesből egyenlített az ellenfél. Most azt gondolom, igazságos döntetlen született.     

– Győzelemmel nyilván nyugodtabban utazhattak volna Paksra – nem csalódott emiatt?
– Nem vagyok csalódott, hiszen nem könnyű nyerni az ETO ellen. Megyünk Paksra, s mi állunk előrébb a tabellán, és van egy álmunk, amiért harcolunk tovább

Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője

– Izgalmas kilencven perc volt. Ennyi volt benne?     
– Küzdelmes mérkőzés volt, amelyen az első félidőben egyik csapat sem akart kockáztatni, mégis sikerült vezetést szereznünk. A folytatásban nagyobb energiákat mozgósítva támadott DVSC, nálunk viszont érezhető volt, hogy fogy az erő a hosszú szerdai kupameccs után. Jött is a hiba, ezt pedig megbüntette a Debrecen, ezzel együtt Nadir Benbuali fejesében ott volt a második gól.     

– A meccs előtt az volt a vélemény, hogy egy ponttal is révbe érhet az ETO…     
– Tudtuk, hogy az utolsó három fordulóban hét pontot kell szereznünk a kilencből. Egy megvan, még hat kell.     

– Ez volt a legnehezebb meccs a háromból?     
– Nehéz ezt megmondani. Az biztos, hogy ez volt a legnehezebb hetünk a százhúsz perces, tizenegyesekkel tetézett kupameccsel és a két utazással a hátunk mögött. 

Labdarúgó NB I
10 órája

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Egyenlített a második félidőben a DVSC, így egyhuzamban ötödször ikszelt a bajnoki címre hajtó győri csapattal.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Debreceni VSC–ETO FC 1–1 (0–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6544 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Cibla (73.), ill. Vitális (39.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

Legfrissebb hírek

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
11 órája

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
20 órája

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
22 órája

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 23:53

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30

A ZTE látványos futballja nem vezetett eredményre, harmadszor is kikapott az idényben a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:26

Súlyosan megsérült a DVTK fiatal védője, a klub hírt adott az állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 19:30
Ezek is érdekelhetik