NS-infó: Bárány eladásáról megállapodott a DVSC – hétfőn utazhat Hollandiába

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.07.11. 11:50
null
Bárány Donát a holland ADO Den Haaghoz igazolhat (Fotó: ADOFanzone)
A Nemzeti Sport Hollandiából úgy értesült, hogy az élvonalbeli ADO Den Haag szóban, nagy vonalakban megállapodott a DVSC-vel Bárány Donát átigazolásáról, a csatárt otvosi vizsgálatra várja a holland klub.

 

A héten a holland élvonalba tavasszal, a másodosztály bajnokaként feljutó ADO Den Haag szurkolói oldala, az ADOFanzone arról számolt be, hogy a klub tárgyalásokat folytat a DVSC magyar válogatott csatára, Bárány Donát szerződtetése ügyében.

A Nemzeti Sport hollandiai forrásai szerint azóta szóban, nagy vonalakban meg is született az egyezség a csatár átigazolási ügyében a klubok között, a hollandok kivásárolják a támadót a debreceni szerződéséből, amit opciós lehetőségével élve a tavasszal hosszabbított meg a DVSC 2029-ig.

Úgy tudjuk, Bárány hétfőn utazhat Hollandiába, kedden vehet részt a kötelező orvosi vizsgálatokon, ami után a szerződését is aláírhatja.

Mint ismeretes, a 25 éves Bárány márciusban, a második válogatott meccsén megsérült, és a tavaszi szezonban azután már nem is lépett pályára a DVSC-ben, melyben előtte 25 bajnokin 12 gólt szerzett az idényben. Bárány azóta már megkezdte a futóedzéseket, a hollandok tisztában vannak a sérülésével, és ennek tudatában döntöttek a szerződtetése mellett, így hollandiai forrásaink szerint ez nem jelenthet akadályt. 

A saját nevelésű csatár 152 tétmeccsen szerepelt a DVSC-ben, melyeken 60 gólt szerzett.

 

 

Legfrissebb hírek

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Barna meze a kívánságlistán, Dzsudzsák és a kezdőrúgó – galéria

Labdarúgó NB I
12 órája

Közel 50 lövés, öngól, Szendrei-dupla: hatgólos thrillert nyert meg Pakson a DVSC

Labdarúgó NB I
13 órája

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
13 órája

A Kisvárda meglepte az MTK-t a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
15 órája

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
21 órája

ETO: itt a harmadik bejelentés – a Besiktastól jött középpályás

Labdarúgó NB I
21 órája