Gyánó: „...hogy ott is meghatározó legyen a Pécs!"

Vágólapra másolva!
2011.06.05. 12:03
null
Gyánó Szabolcs vezéregyénisége volt a pécsi csapatnak az idényben (Fotó: Laufer László)
A szombaton Szigetszentmiklóson aratott 1–0-s győzelme révén a Pécs négy év után visszakerült a labdarúgó NB I-be. Matyi Dezső klubtulajdonos és három játékos ekképp értékelte a klubtörténeti eseményt a Nemzeti Sportnak.

„Félreértés ne essék, nem látszik, de nagyon boldog vagyok – mondta Matyi Dezső, a klub tulajdonosa a szombati mérkőzés után. – A sikerhez kellett az edzők és a játékosok munkája, én csak a hátteret teremtettem meg, de ez ilyenkor természetesen másodlagos. Az elsődleges célt, még ha kicsit lassan is, de elértük, vagyis visszakerültünk a legjobbak közé. Van még egy forduló a bajnokságból, remélem, a csapat széppé teszi az otthoni ünneplést is. Aztán pedig lesz négy hetünk arra, hogy a következő feladatra felkészüljünk."

Gyánó Szabolcs egész évben meghatározó játékosa volt a PMFC-nek; a korábbi Vasas-csatár örül, hogy ősztől ismét nagy riválisok ellen léphet pályára.

„Fantasztikus érzés, öt-hat hete még nem gondoltam volna, hogy megnyerjük a bajnokságot, és újra NB I-esek leszünk – mondta Gyánó. – Az utóbbi hetek jó szériája azt mutatja, jó úton járunk. Jó a csapatunk, de természetesen meg kell erősíteni az NB I-re, hogy ott is meghatározó legyen a Pécs."

A piros-feketék játékosai közül az egyik legboldogabb Nagy Olivér volt, aki pécsi születésű játékosként lehetett részese ennek a sikernek:

„Elképesztően kemény hónapok állnak a csapat mögött, az én tavaszom sem volt rózsás. Sérülés hátráltatott, nem tudtam meghatározó játékos lenni, de nagyon boldog vagyok, hogy végül sikerült révbe érnünk. Nagyon motiváltak voltunk végig, nagy harcban álltunk fő ellenlábasunkkal, a Gyirmóttal, de a vége nekünk sikerült jobban."

Lovrencsics Gergő a következő szezont már Pápán tölti, szombat délután nem is lett volna kötelező pályára lépnie – mivel május 30-án lejárt a szerződése –, ám a Lombard vezetői hozzájárultak a szerepléséhez.

„Olyan volt ez a mérkőzés, mint az egész bajnokság – mondta a támadó. – A végén azonban mégis mi ünnepelhettünk, hiába volt jó a hazai együttes, és nehezítette meg a dolgunkat. Örülök annak, hogy a PMFC ismét NB I-es csapat lesz – ősszel ellenfélként találkozunk."

Mint ismert, korábban már eldőlt, hogy az NB II Keleti csoportjából a Diósgyőr kerül fel az élvonalba.

BAJNOK A PÉCS!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a PMFC a fiatalokra támaszkodva térne vissza az élmezőnybe

Utánpótlássport
2024.11.28. 09:01

NB III: a Pécs új többségi tulajdonosa korábban klubigazgató és ügyvezető is volt – nagy tervei vannak a klubbal

Labdarúgó NB II
2024.10.18. 23:18

NB III: öt gólig meg sem állt a PMFC, amely ötödik a csoportjában

Labdarúgó NB II
2024.09.22. 19:52

NB III: megvan a PMFC új tulajdonosa

Labdarúgó NB II
2024.09.13. 11:17

NB III: aláírt a Pécshez a másodosztály korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2024.09.05. 10:57

Pécsi MFC: a klubnál megerősítették, tulajdonosváltás jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 10:08

Aczél Zoltán lett a Pécs új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2024.06.28. 10:37

NB III: Aczél Zoltán lehet a Pécsi MFC vezetőedzője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2024.06.25. 13:46
Ezek is érdekelhetik