NB III: újpesti vonalon juthat rajtengedélyhez a Vác?

Vágólapra másolva!
2013.06.18. 13:45
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a labdarúgó NB II-ből tavasszal kizárt Vác az Újpesttel tárgyal arról, hogy legalább NB III-as indulási joghoz jusson.

Amint arról beszámoltunk, a tulajdonlási viták és a vele járó anyagi problémák következtében tavasszal kizárták az NB II-ből a Dunakanyar-Vácot, így a klub nyáron elvileg csak a megyei I. osztályban indulhat.

A klub új vezetői azonban – az angol üzletemberrel, John Marshall-lal karöltve – tavasz óta keresik annak a lehetőségét, hogy a csapat legalább a harmadosztályban rajthoz állhasson. Az egyik opció a Vác közeli Berkenye feljutása lett volna (ezért erősítették meg a berkenyeiek keretét nyolc ex-váci játékossal), de a csapat végül az NB III-as tagságért rendezett osztályozón alulmaradt a REAC-cal szemben.

Értesüléseink szerint most az Újpest vezetőivel zajlanak tárgyalások egy lehetséges együttműködésről – a lila-fehérek második csapatának NB III-as rajtjoga van –, de további részleteket egyelőre nem árultak el az illetékesek.

Legfrissebb hírek

Ötödször is NB III-as bajnoki címet ünnepelne Varga Attila

Labdarúgó NB II
5 órája

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
Tegnap, 13:25

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

NB III: középpályást szerződtetett a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.02.13. 11:41
Ezek is érdekelhetik