NB III: a Szpari még hibátlan; mesternégyes Bölcskén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.22. 20:11
A labdarúgó NB III 4. fordulójában a keleti éllovas Nyíregyháza 2–0-ra legyőzte a Jászberényt, így továbbra is hibátlan – akárcsak a Felsőtárkány ellen 1–0-ra nyerő Kazincbarcika. A Középcsoportban Ablonczy Gerjén mesternégyesével nyert a Dunaharaszti MTK a Bölcske otthonában. Nyugaton a BKV Előre megszerezte első győzelmét, miután 3–0-ra diadalmaskodott a Csorna felett.

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

Az NB I-ből kizárt, éllovas Nyíregyháza negyedik bajnokiját is megnyerte a harmadosztályban. Mátyus János tanítványai hazai pályán Rezes László duplájával nyertek a Jászberény ellen – a Szpari hivatalos honlapja szerint 1500 néző előtt.

A nyíregyháziakhoz hasonlóan a Kazincbarcika is negyedszer győzött, és továbbra is hibátlan. A KBSC Nagy Péter hetedik percben szerzett góljával nyert a Felsőtárkány ellen, amely először kapott ki a mostani bajnoki idényben.

KÖZÉPCSOPORT

Hétgólos mérkőzésen nyert a Dunaharaszti, ráadásul Ablonczy Gerjén négy (!) gólt szerzett. Az MTK a negyedik percben vezetett a Bölcske otthonában, a hazaiak azonban a 6. percben egyenlítettek. Ablonczy révén a vendégek elhúztak 3–1-re, majd 4–2-re. A harmadik győzelmét arató Dunaharaszti 4–3-ra győzött.

A bajnokságban egyedüliként továbbra is pont nélküli a Szekszárd, miután a SZEOL otthonában 1–0-ra kikapott. A győztes találatot Puskás Csaba a 88. percben szerezte.

NYUGATI CSOPORT

A BKV Előre megszerezte első győzelmét, 3–0-ra nyerve a Csorna vendégeként. A fővárosiak a 45. perctől tíz emberrel futballoztak, de emberhátrányban kétszer is betaláltak. A hazaiak negyedik meccsüket is elvesztették.

A Balatonfüred Gál Szabolcs duplájával a szünetben 2–0-ra vezetett a Sárvár ellen, a hajrában azonban a korábban a Haladás színeiben az élvonalban is szereplő Rajos Gábor két góljával pontot mentett. A Balaton-partiak és a sárváriak is nyeretlenek négy forduló után.

NB III
4. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
Kazincbarcika–Felsőtárkány 1–0
Hatvan–Ceglédi VSE 0–2
Rákosmente KSK–Putnok 3–1
Nyíregyháza Spartacus–Jászberény 2–0
REAC–Somos SE 1–1
KÖZÉPCSOPORT
SZEOL–Szekszárdi UFC 1–0
Bölcske–Dunaharaszti MTK 3–4
Komlói Bányász–ESMTK 1–0
NYUGATI CSOPORT
Érd–Mosonmagyaróvár 0–2
Balatonfüred–Sárvár 2–2
Csorna–BKV Előre 0–3

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 4 4 0 0 11–1 12
2. KBSC FC 4 4 0 0 5–1 12
3. CIGÁND SE 3 3 0 0 14–2 9
4. CEGLÉDI VSE 4 3 0 1 7–2 9
5. RÁKOSMENTE KSK 4 2 1 1 5–4 7
6. JÁSZBERÉNYI FC 4 2 0 2 5–3 6
7. FELSŐTÁRKÁNY-MKÖVESDZSÓRY 4 1 2 1 4–4 5
8. PUTNOK FC 3 1 1 1 8–6 4
9. TÁLLYA KSE 2 1 0 1 4–3 3
10. DVSC-DEAC II. 3 1 0 2 4–5 3
11. TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS 3 1 0 2 2–3 3
12. FC HATVAN 4 1 0 3 2–8 3
13. REAC 4 0 3 1 5–8 3
14. SOMOS SE 3 0 2 1 2–8 2
15. ÚJPEST FC II. 3 0 1 2 3–10 1
16. NYÍRBÁTORI FC 3 0 0 3 3–9 0
17. DVTK II. 3 0 0 3 2–9 0
A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSA
1. HR-RENT KOZÁRMISLENY 4 3 1 0 8–2 10
2. DUNAHARASZTI MTK 4 3 0 1 9–6 9
3. SZEOL SC 3 2 1 0 3–10 7
4. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 4 2 0 2 8–8 6
5. BUDAFOKI MTE-ÚJBUDA FC 4 2 0 2 6–6 6
6. BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 3 2 0 1 4–4 6
7. MONORI SE 3 2 0 1 2–2 6
8. KOMLÓI BÁNYÁSZ 4 2 0 2 3–4 6
9. PÉNZÜGYŐR SE 4 1 2 1 6–5 5
10. PAKSI FC II. 3 1 1 1 7–6 4
11. ESMTK 4 1 1 2 3–4 4
12. BÖLCSKEI SE 4 1 1 2 7–12 4
13. FC DABAS 3 1 0 2 6–3 3
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II. 2 1 0 1 5–5 3
15. VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC 2 0 2 0 2–2 2
16. SZENTLŐRINC SE 3 0 1 2 2–5 1
17. SZEKSZÁRDI UFC 4 0 0 4 2–8 0
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. ETO FC GYŐR 3 3 0 0 9–0 9
2. VIDEOTON FC II. 3 3 0 0 9–2 9
3. FERENCVÁROSI TC II. 3 2 1 0 5–1 7
4. MOSONMAGYARÓVÁRI TE 1904 3 2 1 0 7–4 7
5. ÉRDI VSE 3 2 0 1 6–2 6
6. DIÓSDI TC-SELECT 3 2 0 1 4–3 6
7. III. KER. TVE 3 1 2 0 4–2 5
8. BKV ELŐRE 4 1 1 2 5–4 4
9. TARR ANDRÁSHIDA SC 3 1 1 1 4–4 4
10. MTK BUDAPEST II. 3 1 1 1 4–6 4
11. DOROGI FC 3 1 1 1 1–3 4
12. CSEPEL FC 3 1 1 1 2–6 4
13. SÁRVÁR FC 4 0 2 2 7–9 2
14. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 3 0 1 2 3–6 1
15. TATABÁNYA FC 3 0 1 2 3–7 1
16. BALATONFÜREDI FC 3 0 1 2 2–7 1
17. CSORNAI SE 4 0 0 4 2–11 0
Legfrissebb hírek

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48

NB III: győzött az éllovas Bicske; Debrecenben fordított a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
2025.03.08. 18:38

A horrorsérülést szenvedő támadó a látását legalább visszanyerte

Labdarúgó NB II
2025.03.07. 14:11
Ezek is érdekelhetik