NB II: fiatal védő jött Siófokra, a kapus visszatért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 20:01
Lassan teljessé válik a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok kerete, a klubnál folytatja pályafutását a kapus Tajti Norbert és a hátvéd Tamaskó Ádám is – számolt be róla a klub honlapja.

A 32 éves Tajti Norbert 2013 és 2015 között már szerepelt a Balaton-partiaknál, legutóbb az NB III-ból kieső Felsőtárkány együttesében futballozott. A 18 esztendős Tamaskó Ádám tavasszal a Dunaújváros színeiben mutatkozott be a másodosztályban és a jelek szerint teljesítménye elnyerte a siófoki szakmai stáb tetszését.Tajti Norbert 2013 és 2015 között már szerepelt a Balaton-partiaknál, legutóbb az NB III-ból kieső Felsőtárkány együttesében futballozott. A 18 esztendős Tamaskó Ádám tavasszal a Dunaújváros színeiben mutatkozott be a másodosztályban és a jelek szerint teljesítménye elnyerte a siófoki szakmai stáb tetszését.

A klubhoz kapcsolódó további hír, hogy az előző szezonban kölcsönben a csapatban játszó Gál Mátyás és Nagy Richárd végleg a Siófokhoz került, míg Kovács Dávid, Szilágyi Zoltán, Micsinai Miklós a Kubala Akadémiától érkezhet kölcsönbe.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők:
Berde István (Szeged 2011), Pendl Alex (Nikosz & Szokratisz Erimisz – Görögország), Petneházi Márk (Ajka), Szalai Vilmos (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza), Tajti Norbert (Felsőtárkány), Tamaskó Ádám (Dunaújváros)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Kovács Dávid (Vasas Kubala Akadémia), Micsinai Miklós (Vasas Kubala Akadémia), Szilágyi Zoltán (Vasas Kubala Akadémia)
Távozók:
Ivancsics Gellért (Sopron, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Baksa Dénes (Videoton FC), Bognár Bence (Videoton FC), Gábor Péter (Videoton FC, onnan PMFC?), Paudits Patrik (Videoton FC), Tamás László (Vasas, onnan Balmazújváros)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
8 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:50

Győzelmet érdemelt volna a BVSC, de a Gyirmót döntetlenre mentette a meccset

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:50

Újabb győzelmével továbbra is feljutó helyen a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:48
Ezek is érdekelhetik