NB III: feloszlik az egyik megyei bajnok, újabb hely ürült meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 18:04
Feloszlott a Békés megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságot megnyerő, az NB III-as indulásra osztályozó nélkül jogot szerző Méhkeréki SE – írja Bondár Attila klubvezetőségi tagra hivatkozva a Békés megyei Sport Extra. A végleges döntést pénteken hozta meg a vezetőség.

„Úgy gondolom, hogy klubszinten eddig is erőn felül teljesítettünk, hiszen egy alig kétezres településen megye I. osztályú csapatot is jelentős kihívás működtetni, nemhogy harmadosztályút, amibe szintén belekóstolhattunk már. Szerettünk volna újból NB III-as gárdát, amihez a létesítmény és az indulási jog is adott, a csapat versenyeztetéséhez azonban nagyobb összefogásra lett volna szükség helyben. Sajnos a méhkeréki önkormányzat részéről évek óta jószerivel csak Tát Margit polgármester asszony támogatását élveztük, a testület egyik-másik tagja viszont kifejezetten a sport ellen volt. Ilyen körülmények között nem látjuk értelmét annak, hogy továbbra is képviseljük a helyi foci ügyét” – idézi Bondár Attilát, a méhkeréki futball legfőbb mecénását és koordinátorát a bmsextra.hu.Bondár Attilát, a méhkeréki futball legfőbb mecénását és koordinátorát a bmsextra.hu.

Ami az NB III mezőnyét illeti, az MTK II és a Sopron után a Méhkerék a harmadik olyan csapat, amelyik nem él az indulás jogával. A feltöltési szabályzat szerint először az osztályozókon vesztes, legjobb százalékos mérleggel rendelkező csapatot kéri fel a szövetség a szereplésre, utána pedig a legjobb NB III-as kiesőt.

Az elméleti feltöltési sorrend élcsoportját a Salgótarján, Szabadkikötő, Hajdúböszörmény, Hódmezővásárhely négyes alkotja.

Legfrissebb hírek

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
9 órája

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
9 órája

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:43

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

NB III: középpályást szerződtetett a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.02.13. 11:41

Az MLSZ megadta az NB III-as indulási jogot a Haladásnak, de egy tiltást még fel kell oldani

Labdarúgó NB II
2025.02.12. 15:06
Ezek is érdekelhetik