Vasas: Lépegetünk előre, mernünk kell futballozni – Szanyó Károly

Vágólapra másolva!
2018.11.15. 20:37
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas nemrégiben kinevezett vezetőedzője, Szanyó Károly a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott.

Amikor először beléptem az öltözőbe, nem értettem a gyenge szereplés okát, hiszen tiszta tekinteteket, az edzéseken pedig nagyon koncentrált, tenni akaró játékosokat láttam – kezdte Szanyó Károly. – Próbálom bennük tudatosítani, hogy nem kell görcsölni, adják önmagukat, merjenek futballozni, és akkor jönnek a sikerek is. Folyamatosan lépegetünk előre, az a célunk, hogy a következő bajnokin megszerezzük az első közös győzelmünket.Amikor először beléptem az öltözőbe, nem értettem a gyenge szereplés okát, hiszen tiszta tekinteteket, az edzéseken pedig nagyon koncentrált, tenni akaró játékosokat láttam – kezdte Szanyó Károly. – Próbálom bennük tudatosítani, hogy nem kell görcsölni, adják önmagukat, merjenek futballozni, és akkor jönnek a sikerek is. Folyamatosan lépegetünk előre, az a célunk, hogy a következő bajnokin megszerezzük az első közös győzelmünket.

A Vasas a pénteki nap folyamán felkészülési mérkőzést játszik a Csákvárral, így a trénernek lesz lehetősége próbálkozni a következő bajnoki előtt.

Szeretném élesben is megnézni, hogy ki mire képes. Bízom benne, hogy a fáradtság csak a meccs után érződik majd a játékosokon. Senki nem fog kilencven percet futballozni, hiszen mindenkinek meg akarom adni a lehetőséget. Sajnos Szilágyi Zoltán, Ádám Martin, Bévárdi Zsombor és Király Botond sérült, ők nem léphetnek pályára.

A frissen kinevezett vezetőedző az interjú során azt is elmondta, hogy egy jó téli felkészülés után szeretne minél több pozíciót javítani a tabellán tavasszal.

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35

Birkózás: Arsunkaev Musza bronzérmével zárult az újvidéki U20-as Eb

Utánpótlássport
2024.07.07. 20:52

Hollandiában is megforduló támadót igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2024.07.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik