Vasas: Mindenkinek meg kell markolnia, ami a lába között van – Ferenczi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.06. 17:29
Nehéz helyzetbe került a Vasas labdarúgócsapata, amely ugyan az első tizenkét fordulóban veretlen volt, de azóta sorozatban háromszor is kikapott, és visszacsúszott a 10. helyre az NB II-ben. A klub vezetősége a vasárnapi, kazincbarcikai vereség után menesztette Kis Károlyt, és ideiglenesen Ferenczi Istvánt nevezte ki. A szakember kemény hozzáállást vár csapatától.

„Edzés után, amikor hazafelé tartottam, Domonyai László klubigazgató felhívott, és közölte, Kis Károlyt felmentették a munkavégzés alól, és ezen a héten két meccsen nekem kellene irányítanom a csapatot. Elvállaltam a feladatot, de nem egyszerű a helyzet, hiszen mit lehet csinálni máról holnapra...” – nyilatkozta Ferenczi István a klub hivatalos honlapjának.Ferenczi István a klub hivatalos honlapjának.

Elmondta, a felkérés csak erre a két mérkőzésre szól, hiszen neki nincsen vezetőedzői licence.

„A hozzáállásban várok változást, mert a képességeket nem tudom megváltoztatni. Nem vagyunk a legjobb pozícióban, ezért mindenkinek meg kell markolnia, ami a lába között van, és a héten nagyon keményen oda kell tennie magát.”

A Vasas szerdán az NB II utolsó helyén álló Mosonmagyaróvárt fogadja, majd vasárnap a Budaörs vendégeként lép pályára.

Legfrissebb hírek

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21

Váltás a DEAC kispadján a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.18. 20:14

Import kell a hazai helyett? – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 23:25

Már nem Vladimir Radenkovics a Diósgyőr edzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 11:38

Schindler Szabolcs távozik Ajkáról – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.02.18. 13:42

Ismét edzőt váltott a Serie A sereghajtója, visszatér a korábbi világklasszis védő

Olasz labdarúgás
2025.02.10. 13:40

Menesztették Nuri Sahint a Dortmundtól – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 09:22
Ezek is érdekelhetik