NB II: a Haladás védője az NB I élcsapatához igazol

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 16:44
null
Jagodics Márk (balra) elhagyja a Haladást (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
Az NB II-es Haladás a hivatalos honlapján bejelentette, Jagodics Márk az élvonalban harmadik helyen álló Mezőkövesdben folytatja pályafutását. A szombathelyiek pedig szerződtették Csilus Tamást és Simon Andrást.

A 28 esztendős középhátvéd gyermekkora óta a Haladás labdarúgója volt. Jagodics a Haladás színeiben több mint 160 tétmérkőzésen lépett pályára, ebből csaknem 120 alkalommal az első osztályban. A Mezőkövesd még nem erősítette meg az átigazolást.

A haladas.hu közleménye szerint Mátyus János csapata két játékossal erősödött: a legutóbb Siófokon futballozó Csilus Tamás három, a tavasszal az ETO FC Győrben szereplő Simon András két évre írt alá. Simon már szerepelt a Haladásban korábban: 2013 tavaszán a Győr adta kölcsön, a támadó a szombathelyiek II-es csapatában játszott.

A Haladás három fiatal játékosával, Balogh Ferenccel, Bokor Bencével és Doktorics Áronnal profi szerződést kötött. Balogh és Doktorics már bemutatkozott az NB II-ben. Mindhárman három évre kötelezték el magukat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Csilus Tamás (Siófok), Kovalovszki Máté (Lipót Pékség – kölcsönből vissza), Simon András (ETO FC Győr)
Távozók: Jagodics Márk (Mezőkövesd)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Újabb két Vasas-meccs kerül képernyőre

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 12:46

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Emberelőnyben begyűrte a Szeged a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 14:55

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik