NB II: Dorogon folytatja a korábbi élvonalbeli csatár

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 15:30
null
Beliczky Gergő Dorogra szerződött (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Dorogi FC kétéves szerződést kötött az egykor az első osztályban is szereplő támadóval, Beliczky Gergővel – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 30 esztendős Beliczky Gergő egykoron az NB I-ben szerepelt a Vasasban, a Ferencvárosban, Pápán és Kaposváron, az NB II-ben pedig Gyirmóton és Győrben. Télen a másodosztályú Siófokhoz szerződött, de 2020 tavaszán mindössze két NB II-es bajnokin kapott lehetőséget.

Korábbi csapattársam, Szekeres Adrián – aki mára már a szakmai stábban vállal szerepet – keresett meg, hogy mit szólnék egy dorogi lehetőséghez – mondta a dorogifc.hu-n a csatár. – Volt több lehetőségem is, de tetszett a vezetőség által felvázolt jövőkép. Nagyon motivált játékost fognak látni a pályán a szurkolók; a vírushelyzet miatt fennálló hosszabb kényszerpihenő miatt a szokásosnál is jobban ki vagyok éhezve a jó futballra és a sikerre.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők: Beliczky Gergő (Siófok), Fürjes Ádám (Taksony – kölcsönből vissza), Kovács Máté (MTK, kölcsönbe), Szerencsi Miklós (MTK, kölcsönbe),Tóth Barnabás (Tiszakécske), Tulipán Ákos (Taksony), Zabari Dávid (Iváncsa), Zuigeber Ákos (MTK, kölcsönbe)
Távozók: Borsos Vilmos (Paksi FC – kölcsönből vissza), Forró Gyula (?), Földi Botond (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Kitl Miklós (Békéscsaba), Paudits Patrik (Békéscsaba), Sitku Illés (visszavonult), Takács Péter (Debreceni EAC)

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

NB III: nyert a Pécs, tovább üldözi a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2025.03.14. 17:21

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Közös megegyezéssel távozik a Dorog vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 09:24

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48

A Nagykozár SE az NB III-at talán elbírná, NB I-es játékosnak meg örülne

Labdarúgó NB II
2025.03.07. 10:50

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
2025.03.03. 13:25

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11
Ezek is érdekelhetik