NB II: három év után visszatért a középső védő Soroksárra

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 21:13
Három év után visszatért a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár SC-hez Gengeliczki Gergő, aki korábban majd' ötvenszer már pályára lépett a XXIII. kerületiek mezében – számolt be róla a klub honlapja.

A 27 esztendős, 195 cm magas belső védő a Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd Nyíregyházára igazolt, ahol a 2013–2014-es kiírás végén NB II-es bajnoki címet ünnepelhetett. A Szparival való feljutás után fél évvel Mezőkövesdre került kölcsönbe, aztán Dunaújvárosban játszott, ahonnan Soroksárra igazolt – a XXIII. kerületieknél két évet futballozott. 2017 nyarán távozott a Haraszti útról, az előző három idényt az MTK-ban, majd az ETO FC Győrben töltötte.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL*
Érkezők: Gengeliczki Gergő (ETO FC Győr), Kópis Róbert (Soroksár U19), Lovrencsics Balázs (ETO FC Győr), Magyari Szilárd (FK Csíkszereda/FK Miercurea Ciuc – Románia), Vida Kristóf (Ferencváros – kölcsönbe)
Távozók: Lőrinczy Attila (Budafoki MTE), Molnár Róbert (?), Pál András (Tiszakécske), Völgyi Dániel (?)

Legfrissebb hírek

Nőtt a Kisvárda előnye, 0–2-ről mentett pontot a Barcika, már nem áll kieső helyen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
4 órája

Fordított, és elhagyta a kiesőzónát a Honvéd

Labdarúgó NB II
4 órája

Kétszer vezetett idegenben a BVSC, kétszer egyenlített a Szeged

Labdarúgó NB II
6 órája

A Kozármisleny a hajrában szerzett gólokkal győzött a Tatabányán

Labdarúgó NB II
6 órája

Kirántott egy pontot a Szentlőrinc zsebéből a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
7 órája

Nem bírt a Békéscsaba hazai pályán a Gyirmóttal

Labdarúgó NB II
7 órája

Legyőzte a Mezőkövesdet és négypontosra növelte előnyét a tabella élén a Kisvárda

Labdarúgó NB II
7 órája

Balszerencsés bemutatkozás! Kikapott a Budafok Mészöly Géza első mérkőzésén

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik