NB II: Óriási változást nem tervezünk a télen – Tőzsér

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.03. 12:58
null
Tőzsér Dániel alkalmasnak látja a DVSC keretét a fejlődésre (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
Tőzsér Dániel, a labdarúgó NB II-ben szereplő DVSC sportigazgatója az együttes hivatalos honlapján beszélt az idény első feléről, valamint a téli változtatásokról.

 

A szakember elmondta, nem terveznek nagy változásokat a télen, ami a keretet illeti.

„A téli szünetben óriási változást nem tervezünk, nagy játékosmozgás bizonyosan nem lesz. Persze mindig előfordulhat egy-két csapatváltás, de nem lesz népvándorlás. Ez a keretet alkalmasnak tartom a fejlődésre, a jobb minőségű játékra. Persze az a leglényegesebb, hogy nyerjünk, de szeretnénk a szurkolóinkat szemre is szép futballal megörvendeztetni”– kezdte Tőzsér Dániel a dvsc.hu-nak.

A sportigazgató beszélt a csapat rutinosabb tagjairól is.

„Nagyon fontos a jelenlétük és a szerepük, nagyon értékesek a csapatnak. A téli szünetben ezzel együtt velük is át fogjuk beszélni a dolgokat, mert én maximalista vagyok, és mindig a lehető legjobbra törekszem. Még több van bennük, persze a fiatalok számára így is igen hasznos, hogy velük készülhetnek, velük játszhatnak egy gárdában.”

Tőzsér értékelte az idény első felét is.

„Amit szeretnénk látni a szakmai stábtól és a játékosoktól, az két részre osztható. Az első, hogy vissza akarunk jutni az NB I-be: ez a része eddig teljes mértékben rendben van, hiszen vezetjük a tabellát. A másik elvárásunk az, hogy el kell kezdeni építeni a csapat struktúráját, szeretnénk tudatos játékot látni, érzékelni a lépcsőzetes fejlődést. Ebben le vagyunk maradva, igaz, ebben a koronavírus-járvány is hátráltató tényező volt az elmúlt hónapokban. A mutatott futball minőségét illetően néha bizony akadt kivetnivaló, de a legfontosabb, hogy feljutásra állunk.”

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
3 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
11 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
16 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34
Ezek is érdekelhetik