NB II: két támadó érkezett Barcikára, egy pedig távozott

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.02.18. 13:28
null
Takács Tamás (balra) itt épp a Mezőkövesd színeiben harcol a labdáért (Fotó: Dömötör Csaba)
Két játékos érkezését és egy távozását jelentette be a labdarúgó NB II-ben szereplő Kazincbarcika a téli átigazolási időszak zárása után. Takács Tamás a Mezőkövesdtől, Kalmár Benedek a Puskás Akadémiától jött, Kelemen Marko viszont az NB III-as Putnoknál folytatja kölcsönben – számolt be róla a borsodiak honlapja.

 

A két nap múlva 30 esztendős Takács Tamás komoly NB I-es tapasztalattal rendelkezik, hiszen a DVTK-ban, a Lokiban és Mezőkövesden is futballozott az élvonalban. A támadó a 2009–2010-es kiírásban a Kozármisleny színeiben mutatkozott be az NB II Nyugati csoportjában, majd egy belgrádi kitérőt követően 2012 nyarán a Szigetszentmiklóshoz igazolt. A 2014–2015-ös idényben a DVTK színeiben futballozott, majd 2016-ban a DVSC-hez igazolt. A 2019–2020-as bajnokságban a Mezőkövesdet erősítette, majd a most futó idény őszi szezonjában a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémiánál szerepelt kölcsönben, 13 bajnokin három gólt szerzett.

Takács Tamás mellett a 18 éves Kalmár Benedek is csatár, ő a Puskás Akadémiától érkezett kölcsönbe a borsodiakhoz. Kalmár utánpótlás éveinek nagy részét Felcsúton töltötte, ahol a korosztályos csapatok után a 2019–2020-as bajnoki szezonban a PAFC II NB III-ban szereplő együttesénél bemutatkozhatott. A játékos az Európa-liga első selejtezőkörében már pályára lépett a felcsútiak nagycsapatában is.

Kelemen Marko viszont nyárig kölcsönben az NB III-as Putnokban folytatja. A 20 esztendős támadó tavaly nyáron érkezett Barcikára, ahol összesen 9 bajnokin szerepelt és egy gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Auer Ákos (Illés Akadémia), Csősz Richárd (DVSC – kölcsönbe) Korbély Kristóf (DVTK – kölcsönbe), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Kovács Máté (MTK – kölcsönbe), Takács Tamás (szerbiai, Mezőkövesd; legutóbb Szeged-Csanád GA, kölcsönben), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd – kölcsönbe)
Távozók: Bereczki Dániel (DEAC), Iszák Dominik (?), Tony-Markos Kanalos (román-magyar, Dorog), Kelemen Marko (Putnok – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
16 órája

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Nikházi Márk: Géza rutinosabb edző, azt gondolom, nagyon simán megoldja majd a feladatot

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik