DVTK: felcsúti védő a kilencedik érkező ezen a nyáron

Vágólapra másolva!
2021.06.28. 14:26
null
Bokros Szilárd az idény végéig Miskolcon futballozik majd (Fotó: dvtk.eu)
Bokros Szilárd kölcsönben Diósgyőrben folytatja – írta meg a miskolci klub hivatalos honlapja. A 21 éves bal oldali védő és védekező középpályás poszton is bevethető játékos egy évre kölcsönbe érkezik Felcsútról.

 

 

Bokros Monoron kezdett futballozni, 11 évesen igazolt Felcsútra. A korosztályos válogatott labdarúgó 2018. augusztusában mutatkozott be az élvonalban, amelyben eddig kilenc alkalommal lépett pályára – írja az NB II-be süllyedő klub új játékosáról a dvtk.eu.

Örülök, hogy az előttünk álló bajnokságban a DVTK-ban játszhatok, az első benyomások nagyon pozitívak” – idézte a klubhonlap Bokrost, aki kijelentette, a bajnoki címért igazolt Miskolcra.

A bekk már a kilencedik játékos, akit a nyári átigazolási időszakban bejelent a DVTK.

 

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
21 órája

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Révész Attila elnézést kért az első félidőben lecserélt játékosától

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 18:15

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Felejthető meccsen nem bírt egymással a Tatabánya és a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:49

A Vasas simán nyert a Csákvár ellen, de a második helyre ezúttal sem tudott fellépni

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:55

Kirchner tizenegyesgóljával nyert a Kozármisleny, tapad a dobogósokra

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:53
Ezek is érdekelhetik