Vasas: Megérett a csapat a feljutásra – Otigba

KOLOZSVÁRI BARNABÁSKOLOZSVÁRI BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2022.04.18. 09:27
A labdarúgó NB II 33. fordulójában Pátkai Máté vezető gólja után nem volt kétséges, melyik együttes nyeri meg a Dorog és a Vasas összecsapását. Az angyalföldiek éllovashoz méltó győzelmet (3–0) arattak, és bár matematikailag még nincs meg nekik a feljutás, nehéz elképzelni, hogy a következő szezont ne az élvonalban kezdjék meg. A mérkőzés után az első gólt jegyző Pátkai Máté és a korábbi magyar bajnok Otigba Kenneth értékelt az NSO Tv kamerája előtt.

Ez az előny megnyugtató így öt fordulóval a vége előtt. Tavaly sajnos sokkal rosszabbul kezdtük a szezont. Az idei év teljesen másképpen nézett ki. Lényegesen hatékonyabbak vagyunk, a Dorogiak védelmét is sikerült már az első félidőben feltörnünk” – mondta el Pátkai Máté.

Teljesen más a másodosztály, mint az élvonal, alkalmazkodnunk kell a jó eredmény érdekében. Úgy érzem megérett a csapat a feljutásra. Igaz, fél szemmel már a bajnoki címet nézzük, de addig még öt meccs hátravan. Mi megpróbálunk keményen dolgozni és küzdeni.” – tette hozzá Otigba Kenneth

Interjúnkban bővebben is kifejtetik a győzelmi széria okait.

LABDARÚGÓ NB II
33. FORDULÓ
DOROGI FC–VASAS FC 0–3 (0–1)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 800 néző. Vezette: Görög Márió (Bede Tamás, Vörös Dániel)
DOROG: Tulipán – Dlusztus, Berkó (Rácz F., 64.), Izing, Papp M. – Keresztes – Oldal, Barna G. (Hajdú R., 64.), Tóth B., Szedlár (Girsik, 64.) – Horváth R. (Szabó L., 64.). Vezetőedző: Fenyvesi László
VASAS: Jova – Szivacski, Otigba, Ilynbor, Silye – Hinora (Szilágyi Sz., 79.), Berecz (Márkvárt, 83.), Pátkai (Hidi M. S., 83.) – Cipf, Feczesin (Szalai J., 79.), Radó (Zimonyi, 79.). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Pátkai (27.), Feczesin (53.), Cipf (63.)

MESTERMÉRLEG
Fenyvesi László:
– Gratulálok a Vasasnak, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.
Kuttor Attila: – Hatalmas fölényben futballoztunk, szép gólokat szereztünk, megérdemelten nyertünk. Jelentős az előnyünk a hajrá előtt, de a további mérkőzéseket is meg akarjuk nyerni.

Legfrissebb hírek

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
7 órája

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40

Közös megegyezéssel távozik a Dorog vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 09:24
Ezek is érdekelhetik