NB II: négy játékost vett kölcsön Felcsútról a Csákvár

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.20. 19:41
null
Körmendi Kevin az új idényt is Csákváron tölti kölcsönben (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB II legutóbbi kiírásában 12. helyen végző Aqvital FC Csákvár hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Puskás Akadémia FC négy fiatal játékosa is kölcsönben erősíti az együttest a következő idényben, László Noellel pedig szerződést hosszabbítottak.

 

A csákváriakhoz kölcsönbe került három utánpótlás-válogatott labdarúgó, az U21-es válogatott keretébe meghívott kapus, Auerbach Martin, az U16-os, U17-es, U18-as és U19-es nemzeti csapatban is számításba vett Körmendi Kevin, valamint az U18-as válogatottban bemutatkozó Gazdag Vajk, illetve a már az NB I-ben is debütáló Janyickij Kirilo, mellettük pedig László Noel meghosszabbította szerződését, így marad Csákváron.

A klub honlapja megjegyezte azt is, reményei szerint a héten több szerződés végére is pont kerülhet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AQVITAL FC CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Auerbach Martin (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Fejős Áron (FK Tisza – Szerbia), Gazdag Vajk (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Hornyák Marcell (Diósgyőr – kölcsönbe), Jánky Barnabás (Gárdony), Janyickij Kirilo (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Karacs Dániel (Gyirmót FC Győr – ismét kölcsönbe), Körmendi Kevin (Puskás Akadémia FC – kölcsönbe), Torvund Alexander (Mezőkövesd)
Távozók: Hosszú Zétény, Molnár Rajmund, Ominger Gergely (mindannyian Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Komarno – Szlovákia), Major Gergő (Siófok?), Mim Gergely (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan ZTE, kölcsönbe), Derekas Zoltán (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Makrai Gábor (DVTK – kölcsönből vissza, onnan Pécsi MFC), Papp Zsombor (?) Takács Tamás (Kazincbarcika)

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Tóth Barna ébren álmodott a hétvégi parádéját követően

Labdarúgó NB I
2025.03.18. 12:08

A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Paks a Puskás Akadémiával és a Ferencvárossal is otthon játszik

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 16:35

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Nagy iram, szép gólok, igazságos döntetlen Csákváron

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 16:57
Ezek is érdekelhetik