NB III: nem indul a Vác FC a harmadosztályban

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 07:24
null
Tölgyes Ádám (elöl) és Tóth Milán (hátul) már nem a váciakat fogja erősíteni a következő idényben (Fotó: mtkbudapest.hu)
Bár egy héttel ezelőtt a Vác FC megkapta az NB III-as indulási jogot, a finanszírozási lehetőségek beszűkülése miatt a klub nem tudja vállalni a harmadosztályú indulást a 2022–23-as kiírásban, így a Vác VLSE a Pest megyei I. osztályban indít csapatot, az előző idénybeli U19-es együttesre építve. Emellett a Nógrád megyei I. osztályból feljutó Bánk-Dalnoki Akadémia új néven Vácon játssza majd hazai meccseit – tudta meg a Nemzeti Sport.

 

A váciak közleménye úgy fogalmaz, hogy a klub vezetői az elmúlt időszakban folyamatosan keresték a megoldást, de sem cégek, sem az önkormányzat nem nyújtott segítő kezet, így a többségi tulajdonos Vác VLSE nem látja az NB III-es működéshez szükséges fedezetet.

A város viszont nem marad felnőttfutball nélkül, két tényező miatt sem. A Nógrád megyei I. osztályból feljutó Bánk-Dalnoki Akadémia a következő idényben – egy együttműködés keretében – Vácon fogja játszani NB III-as hazai mérkőzéseit, mégpedig Bánk-Dalnoki-Vác VLSE néven. A váciaknak tehát együttműködési szerződése van a bánkiakkal, amely a váci stadion biztosítása mellett kiterjed a játékosokra is, ennek értelmében több, az előző idényben a váciak NB III-as keretéhez tartozó labdarúgó kaphat náluk lehetőséget.

A Vác FC helyett pedig az alapvetően utánpótlás-neveléssel foglalkozó egyesület, a Vác VLSE a Pest megyei I. osztályban indít csapatot, az előző idénybeli U19-es együttesére építve. A nevezést már be is adták és reményeik szerint az MLSZ Pest megyei Igazgatósága el is fogadja azt.

A 1994-ben NB I-es bajnoki címet szerző váciakat az előző másfél évben a korábbi sikeredző, Csank János irányította a harmadosztályban. A csapat a május végén befejeződött kiírásban 39 ponttal a bennmaradást érő 16. helyen végzett az NB III Közép-csoportjában.

A Vác FC visszalépése miatt egy hely kiadó az NB III-ban. A feltöltési sorrendben a legjobb kieső, a Komárom VSE következik, amelyet az MLSZ felkért az indulásra.

Legfrissebb hírek

Ötödször is NB III-as bajnoki címet ünnepelne Varga Attila

Labdarúgó NB II
5 órája

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
Tegnap, 13:25

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:51

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

NB III: középpályást szerződtetett a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.02.13. 11:41
Ezek is érdekelhetik