NB II: Látom már a pályafutásom végét – Priskin Tamás

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 09:25
Priskin Tamás 36 éves, már látja is a pályafutása végét, ami nagyban függ a tavaszi szezonjától. A labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr saját nevelésű csatára reméli, idén elkerülik a sérülések, és így még gólokkal lehet csapata hasznára. A klub két csatárt is igazolt a télen, de a rutinos támadó nem félti a helyét: megküzd érte, ahogy tette eddig is minden évben. Az NSO Tv interjúja a 63-szoros válogatott játékossal.

Priskin Tamás az ősszel sérülései miatt kevés időt tudott a pályán tölteni az ETO FC Győr színeiben.

„A legfontosabb, amit várok a tavasztól, hogy ezek a sérülések elkerüljenek, és a csapat rendelkezésére állhassak. Ha ez rendben lesz, akkor nagyon boldog leszek, mert biztos vagyok benne, hogy akkor az eredmények és a gólok is fognak jönni a részemről.”

Szendrei Ákos és Nicolás Morínigo személyében két csatárt is igazoltak a győriek, Priskin videónkban a versenyhelyzetről is kifejti a véleményét. De szóba kerül pályafutása vége is, amit lát már, sőt arról is beszél, milyen tervei vannak a befejezés után.

NICOLÁS MORÍNIGO DÉDNAGYSZÜLEI SZÜLŐFÖLDJÉN

VILÁGI OSZKÁR A STADIONRÓL ÉS A SZURKOLÓKRÓL

Az ETO FC Győr szezon előtti sajtótájékoztatójáról ITT olvashat részletesen.

21. FORDULÓ
Január 30.
19.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr

Legfrissebb hírek

Hosszabbított csapatkapitányával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:08

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

A legnagyobb érték: a tudás – Rátgéber László

Kosárlabda
2025.03.26. 09:34

Most már biztos: a Kazincbarcika megcélozza az NB I-et

Labdarúgó NB II
2025.03.24. 14:29

A Kazincbarcika beadta licenckérelmét az NB I-re

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 16:34

Felkészülés: háromgólos ETO FC-győzelem a Komárom ellen, nyert a Fehérvár és a Paks is

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 15:12

Videó: öt perc alatt két gólt szereztek a törökök a magyar válogatott ellen

Magyar válogatott
2025.03.20. 19:53

Videó: Kökcü vezető találatára hat méterről Schäfer válaszolt

Magyar válogatott
2025.03.20. 18:40
Ezek is érdekelhetik