Haladás: az Illés Akadémia tehetségét visszahívta a PSV

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.08. 11:53
null
Németh Bence másodszor járt a holland PSV-nél (Fotó: <a href="http://www.illesakademia.hu" target="_blank">illesakademia.hu</a>)
Tavaly nyáron már beszámoltunk róla, hogy a szombathelyi Illés Akadémia három, 14 és 16 év közötti tehetsége a holland PSV-nél járt ismerkedésen, akik közül a kapus Németh Bencét másodszor is meghívta a holland klub.

 

 

Az NB II-es Haladás labdarúgócsapatának utánpótlásában, az Illés Akadémián nagy hangsúlyt fektetnek a nemzetközi kapcsolatok építésére. Ennek egyik lépcsőfoka, hogy egy éven belül már másodszor járt a holland PSV-nél a szombathelyiek kapustehetsége, a 15 éves Németh Bence.

„A globálissá váló futballban rendkívüli szerepük van a kapcsolatoknak: ezekre a megszerzett kontaktokra lehet építkezni – idézi Németh Bence kapcsán Hadnagy Zsoltot, az Illés Akadémia vezető tehetségkutatóját az illesakademia.hu. – A tapasztalat az, hogy olyan labdarúgókat keresnek külföldön, akik bátrak és megállják a helyüket más, a megszokottól eltérő körülmények között is. Akár egy-egy topcsapatban is... Amikor legutóbb voltunk Eindhovenben, megígérték, hogy Bencét visszahívják. Éreztették velünk már akkor, hogy Bence teljesítménye elnyerte a tetszésüket. Most ismét megkeresték, szeretettel fogadták mind a kapusedzők, mind a sportigazgató. Tényleg úgy, mintha már oda tartozna. Meglátásom szerint az egész heti munkája remekül sikerült, a tréningeken a maximumot nyújtotta. A kapott visszajelzések során kiemelték az önbizalmát, azaz már ennyi idő alatt nemcsak a fizikai, hanem a mentális háttérét is felmérték. Eddig is figyelték és ezután is figyelni fogják – ez pedig nagy büszkeség az Illés Akadémiának.”

A szombathelyi kapusképzésnek már híre van Európában: 2019-ben Senkó Zsombor Olaszországba a Juventushoz, Hegyi Krisztián Angliába, a West Ham Unitedhoz, míg Kiss Ágoston Németországba, az Arminia Bielefeldhez, egy évvel később pedig Tóth Balázs Ausztriába, a Red Bull Salzburghoz került.

Németh esetében külföldre szerződésről most még nem lehet szó, mert csak jövőre tölti be a 16. életévét (ami a külföldre igazolás feltétele), ugyanakkor értesüléseink szerint Portugáliából a Benfica és a Sporting CP is érdeklődik iránta, és ezt megkeresésünkre Hadnagy Zsolt is megerősítette.

Így ha Németh fejlődése töretlen marad, jövőre minden esélye meglehet egy nyugat-európai szerződésre.

Legfrissebb hírek

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
Tegnap, 10:22

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

A visszavágón nem erőltette meg magát az Arsenal, a PSV döntetlennel búcsúzott a BL-től

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 22:55

A nagy előny tudatában sem dőlnek hátra az angol együttesek a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:38

Rodrygo lenyűgöző társasághoz csatlakozott; az Arsenal BL-történelmet írt hét góljával

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 12:33

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02

Csatárok nélkül is megy! Hét gólt vágott az Arsenal a PSV otthonában

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 22:52
Ezek is érdekelhetik