NB III: sportigazgató lett a pályafutását befejező csatárból

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 09:36
null
Miroszlav Grumics befejezte a játékos-pályafutását, de így sem szakad el a Szentlőrinctől (Fotó: Szentlőrinc)
Miroszlav Grumics 39 évesen visszavonult a profi futballtól, és a Szentlőrinc sport­igazgatójaként kezdett dolgozni.

Tizenkét évvel ezelőtt érkezett Miroszlav Grumics Magyarországra, a Kaposvári Rákóczi szerződtette. Azóta kilenc csapatban fordult meg a szerb és magyar állampolgárságú csatár, aki legutóbb játékosként az NB II-es Szentlőrinc SE-t segítette. Ám hiába szerzett hat gólt a bajnokságban, az osztályozót elbukta a csapat, így az NB III-ban folytatja, de már az egykori Jugoszláviában született csatár nélkül, ugyanis 39 évesen befejezte pályafutását. A futballhoz azonban hű maradt, mostantól sportigazgatóként segíti a Szentlőrinc SE-t.

„Éreztem, eljött az idő, hogy befejezzem játékos-pályafutásomat
– mondta Miroszlav Grumics. Szerettem volna utána is a futballban dolgozni, ebben a közegben maradni, épp ezért nagyon örülök, hogy Szentlőrincen elkezdhetek egy újfajta munkát. Elismerem, nagy kihívás ez nekem, ezért elsősorban tanulni, fejlődni szeretnék a következő időszakban. Bízom benne, hogy az eddig megszerzett tapasztalatommal, kapcsolatrendszeremmel segíteni tudom a klubot, amely a szívemhez nőtt az elmúlt két évben.”

A profi pályafutását befejező center a Kaposvári Rákóczi után játszott a Pécsi MFC-ben, a ZTE-ben, a Diósgyőri VTK-ban, Kisvárdán, Kozármislenyben, a Haladásban, Szegeden, s két évvel ezelőtt került Szentlőrincre. Az NB II-es együttessel kapcsolatos hír még, hogy a tavasszal megbízott edzőként dolgozó Pichler Gábor a következő idényben már vezetőedzőként irányítja a baranyai klubot.
Legfrissebb hírek

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

A Szeged kapufákat, a Szentlőrinc gólokat lőtt

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:50

NB III: négy gólt kapott hazai pályán a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:45

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Nem jutottak dűlőre egymással a csodacserék Szentlőrincen

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 15:51

Nőtt a Kisvárda előnye, 0–2-ről mentett pontot a Barcika, már nem áll kieső helyen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 20:59

Kirántott egy pontot a Szentlőrinc zsebéből a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 17:53

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05
Ezek is érdekelhetik