NB II: a Vasas játékosa lelkesítette a Honvéd-szurkolókat, de utólag belátta, hiba volt

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.07. 14:16
null
A Honvéd-drukkereket lelkesítette Baráth Botond (Fotó: Getty Images)
Miután a Vasas 3–0-ra legyőzte a Bp. Honvédot a labdarúgó NB II-ben, az angyalföldiek hátvédje, Baráth Botond szólt néhány buzdító szót a kispesti szurkolókhoz, amit természetesen sokan nem néztek jó szemmel. Az eset után a 31 éves játékos a klub honlapján kért elnézést azoktól, akiket esetleg megbántott a cselekedetével. 

A Honvédnál több mint egy évtizedet lehúzó hátvéd a találkozó után így próbálta biztatni a kispesti ultrákat:

„Ha igazi kispestiek vagytok, tartsatok ki a csapat mellett. Tudom, hogy most nagyon rossz, nagyon nehéz nektek, de kitartást! Ti küzdötök, mindent beleadtok ezért a csapatért. Tartsatok ki és ugyanígy csináljátok! Mindent bele!”

Az eset nem meglepő módon az angyalföldi szurkolók nagy részénél felháborodást váltott ki, amire Baráth a Vasas oldalán reagált.

„Szó sem volt arról, hogy bárkivel tiszteletlen szerettem volna lenni, főleg nem a Vasas-szurkolókkal szemben. Tizenhárom évet töltöttem el a Honvédnál, ez a nevelőegyesületem, része a múltamnak, a kispesti drukkerek köszöntöttek, én pedig viszonoztam. A megjelent információkkal ellentétben nem ünnepeltem velük és nem is ünnepeltettem magam, arra kértek, hogy intézzek feléjük néhány szót, amit a pillanat hevében megtettem, utólag belátom, hogy nem kellett volna” – fejtette ki a hátvéd.

Ezt követően a Vasas-játékos kiemelte, továbbra is mindent megtesz érte, hogy sikereket érjen el a csapata.

„Hangsúlyozom, minden edzésen és minden mérkőzésen a Vasas sikeréért dolgozom, ahogyan eddig, úgy ezután is teljes erőmmel azon leszek, hogy hozzásegítsem a klubot a céljai eléréséhez. Még egyszer elnézést, ha valakit megbántottam a cselekedetemmel.”

Legfrissebb hírek

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:43

A sportigazgató szerint a Budapest Honvéd nem eladó

Labdarúgó NB II
2025.04.16. 22:35

Három gól, tíz sárga lap: a Honvéd a Gyirmót ellen folytatta tavaszi menetelését

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:00

Ötödosztály után NB II – Varga Barnabás után Kántor Kevin is felhívná magára a figyelmet

Paunoch Péter blogja
2025.03.31. 18:29

NB II: fordított a Barcika és a Vasas, a Kövesd megverte a Honvédot, Soroksáron győzött a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 19:05

Szendrei duplájával távolodott el a Mezőkövesd a Honvédtól

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 15:55

NB II: ollózós góllal nyert a Honvéd, kiütéses sikert aratott a Kisvárda, botlott a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 18:57

Ollózós gól döntött: Kántor hőssé vált, a Soroksár legyőzésével kapaszkodik a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 16:43
Ezek is érdekelhetik