NB II: három Szpari-játékos sérült meg, de hamar visszatérhetnek

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.14. 14:21
null
Toma György sérülése sem súlyos, ott lehet a következő, Csákvár elleni bajnokin (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A vasárnapi, Nyíregyháza Spartacus–BVSC NB II-es labdarúgómeccs első félidejében három Szpari-játékos is megsérült, de Rjasko Mihajlo, Nagy Barnabás és Toma György sérülése sem súlyos, mind a három labdarúgó ott lehet a következő, Csákvár elleni találkozón – számolt be róla a klub honlapja.


A most futó idény egyik legfurcsább mérkőzését vívta vasárnap a Nyíregyháza Spartacus és a BVSC-Zugló. Az első félidőben Baki Ákos kiállítása miatt nemcsak emberhátrányba került a Szpari, hanem Rjasko Mihajlo és Nagy Barnabás meg is sérült – előbbinek egy ütközés után a térde fájt, a gólpasszt adó Nagy Barnabás pedig éppen a gólt megelőző elfutásnál (34.5 km/órás sebességgel futott) sérült meg; a balhátvédnek megrándult a hajlítója. A játékot egyikük sem tudta folytatni, így Tímár Krisztián vezetőedzőnek cserélnie kellett.

A félidő hajrájában aztán Toma György térde ütközött össze az egyik vendégjátékos térdével, a Szpari középpályása is csak bicegve tudta befejezni a játékrészt, s a szünet után már rá sem számíthatott a szakmai stáb.

A játékosok azóta orvosi vizsgálatokon estek át, amelyeken kiderült, hogy egyik sérülés sem annyira komoly, hogy hosszabb kihagyásra legyen szükség. A tervek szerint mindhárom labdarúgó rendben lesz a jövő hétvégi, Csákvár elleni idegenbeli találkozóra.

Legfrissebb hírek

NB II: óriási Kisvárda-fordítás, sima Vasas-győzelem, vége a Budafok vereségsorozatának

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 20:50

Kétgólos hátrányból fordított a Kisvárda, sorozatban nyolcadik győzelmét aratta

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 17:55

NB II: ismét képernyőre kerül a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.04.12. 09:56

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

A Nyíregyháza sportigazgatója elmondta, hogy Szabó István volt az első számú jelölt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 20:10

NB I: Nyíregyházán ma értékeli a vezetőség a kialakult helyzetet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.04.07. 10:00

NB II: vége a Barcika 14 meccses veretlenségének; idegenben nyert a Kisvárda és a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 18:55

Medgyes duplájával nyert a Honvéd Zuglóban, a kispestiek eltávolodtak a kiesőzónától

Labdarúgó NB II
2025.04.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik