Spartacus – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.05.05. 23:34

 

És felharsant a Loki kórusa – nem, nem bolondult meg (teljesen) a szerző, aki a Nyíregyháza Spartacus feljutását ünneplő jegyzetet a DVSC szurkolóival kezdi. De a futballkedvelők lélektana már csak ilyen: évek óta nem lehetett hallani, hogy a debreceniek szidalmazzák a nyírségieket. Néhány hete viszont a Nagyerdei Stadionban ismét zúgott a nóta, és bár ezt az utálat motiválja, ezúttal furcsa módon elismerés volt benne. Azt jelentette ugyanis, hogy a legnagyobb rivális hívei is elkönyvelték: jön vissza a Szpari, feljutóként tekintettek rá hetekkel ezelőtt, és így a kórus egyfajta üdvözlésképpen volt értelmezhető. Valóban: a Loki–Szpari mellett a Diósgyőr–Nyíregyháza igazi csemege keleten, évtizedes rivalizálás van a klubok között (valamiért úgy alakult, hogy a DVSC és a DVTK között nincs feszültség, közösen gyűlölik az általuk tirpákoknak nevezett ellenfelet), és egyértelmű: nézőszám-emelkedés várható, amikor ezek a csapatok egymással csatáznak. A magunk részéről szeretettel és tisztelettel köszöntjük az élvonalban a piros-kék klubot, amely 2015-ben négy együttest is megelőzött az NB I-ben, ám gazdasági okok miatt az akkor tizenkét csapatosra szűkülő mezőnybe nem kerülhetett be (az ETO-hoz, a Pécshez és a Kecskeméthez hasonlóan), és csaknem egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kényszerű búcsút – mert azt kiesésnek sértő lenne nevezni, kizárás volt inkább – követően feljusson a Nyíregyháza.

Arnold Schwarzenegger formálta meg a legyőzhetetlen filmhőst, a Terminátort, és a szófacsaró Plymouth-drukkerek Timarnatornak becézték kedvenc védőjüket. Igen: Tímár Krisztián a legnehezebbnek tűnő küzdelemtől sem riadt vissza, most pedig kivételes eredményt ért el. Miután eltanácsolták Győrből, mondván, ő az akadálya, hogy az ETO ismét élvonalbeli legyen (azóta sem találja a helyes utat a gárda), a tavaly majdnem az NB III-ba zuhanó Nyíregyházával előzte meg előző klubját a korábbi válogatott védő. Nagyszerű edzői munkát feltételez ez (és lapunk büszkén említheti meg, hogy az edzői stáb tagja korábbi munkatársunk, a Puskás-mesekönyv szerzője, Kemény Kristóf), az új tréneri generáció sokra hivatott tagja immár, és bárhogy alakul a következő idény, egyértelmű: Tímár Krisztiánnak az élvonalban a helye. Ráadásul megújult otthonában fogadhatja ellenfeleit a Merkantil Bank Liga listavezetője, ahova – bárhogy szól majd a kórus – örömmel tér vissza nemcsak a nyíregyházi, hanem a debreceni, diósgyőri (meg a ferencvárosi, az újpesti, stb.) futballszurkoló is.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik