Őrült bajnoki nyitány az NB II-ben: hat gól született a Budafok és a Honvéd összecsapásán

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.28. 17:20
Jelenet a Honvéd kapuja előtt (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB II 1. fordulójának nyitó mérkőzésén a Budafok a Budapest Honvédot látta vendégül. Az első félidőben az akkor jobban játszó Honvéd szerzett előnyt, azonban a hajrában úgy tűnt, a Budafok megnyerheti a meccset. Végül a lefújás előtt Kerezsi Zalán is betalált, kialakítva a 3–3-as végeredményt.

 

LABDARÚGÓ NB II
1. FORDULÓ
BUDAFOKI MTE–BUDAPEST HONVÉD FC 3–3 (0–1)
Budapest, BMTE Sporttelep, 1000 néző. Vezette: Kovács Imre (Szalai Dániel, Máyer Gábor)
BUDAFOK: Auerbach – Fekete M., Kálnoki-Kis, Oláh B., Kalmár O. – Zuigeber (Nándori, 83.), Szabó B. (Szűcs P., 83.), Sztojka D. (Merényi Á., 64.), Kovács D. (Rétyi, a szünetben) – Németh M. (Kun B., a szünetben) – Vasvári. Vezetőedző: Dajka László
HONVÉD: Gyetván – Pauljevics, Pekár I., Szabó A., Benczenleitner – Keresztes N., Nyitrai B. (Sigér Á., 61.), Lőrinczy – Kerezsi, Holman (Simon B., 61.), Medgyes. Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Oláh B. (47.), Merényi Á. (70.), Vasvári (86.), ill. Holman (36.), Kalmár O. (66. – öngól), Kerezsi (90+6.)
MESTERMÉRLEG
Dajka László: – Visszafogott első félidő után korán sikerült egyenlítenünk, majd egyáltalán nem érdemtelenül fordítottuk meg a mérkőzést. Az utolsó percekben 3–2-nél el is dönthettük volna a három pont sorsát. Természetesen rosszulesik a kései egyenlítő gól, de a lehetőségek alapján azt kell mondjam igazságos eredmény született.
Csertői Aurél: – Nehéz értékelni, mert úgy gondolom, hogy kézben tartottuk a mérkőzést. Az első félidőben az ellenfélnek lehetősége sem volt, megérdemelten szereztük meg a vezetést. Gyermeteg gólokat kaptunk, nem szabad megengedni, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk. Az utolsó húszperces küzdésért dicséret illeti a csapatot, de hozzá kell tennem, hogy szerencsés körülmények között egyenlítettünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Budafokon kezdődött meg a másodosztályú labdarúgó-bajnokság, a nyitányon a Budapest Honvédot fogadta Dajka László együttese. Az előző idényben a kispestiek egyszer sem tudták legyőzni budai riválisukat, ezen vasárnap változtatni szerettek volna. A nyáron a Budafok keretében volt nagyobb jövés-menés, Dajka László négy új igazolást is a kezdőbe nevezett, míg a Honvédnál Csertői Aurél a kevés érkező közül csupán kettőnek szavazott bizalmat.

A meccs első félideje egyértelműen a kipestieké volt, akik zsinórban végezhették el a szögleteket, ami azt jelentette, hogy rengetegszer fel tudtak érni Auerbach kapuja elé. Igaz, ezek a szögletek rendre veszélytelenek voltak, nem dolgoztatták meg a kispestiek a hazaiak kapusát. A 36. percben góllá érett a kispestiek fölénye: Holman Dávid és Pauljevics kiváló összjátéka végén előbbi egy csellel megverte védőjét a 16-oson belül, majd 6 méterről, ballal a bal felső sarokba lőtt.

Nagyot küzdött egymással a két fővárosi csapat (Fotó: Török Attila)

A második félidő elején hamar egyenlíteni tudott a Budafok, Rétyi kapu elé emelt labdáját Oláh Bálint négy méterről kotorta a jobb alsó sarokba. Nem sokkal később Lőrinczy 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, de lövése után a labda a jobb kapufa tövéről vágódott az alapvonalon túlra. A 66. percben már újra a vendégeknél volt az előny, Keresztes lövése után Kalmár Olivér lábáról a saját kapujába vágódott a labda. Nem adta fel azonban a Budafok, a csereként beálló Merényi Ádám a 70. percben az ajándékba kapott labdát lőtte a bal alsó sarokba. A 86. percben a fordítás is összejött a hazaiaknak: Vasvári Zoltán 17 méterről hatalmas gólt lőtt Gyetván kapujába. Itt még nem volt vége azonban a július végi gólzápornak, a Honvéd ugyanis a hosszabbítás hatodik percében Kerezsi Zalán közeli lövésével egyenlíteni tudott. 3–3

A FORDULÓ TÖBBI MÉRKŐZÉSÉRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT.

Csertői Aurél nem volt teljesen elégedett a látottakkal (Fotó: Török Attila)


PERCRŐL PERCRE

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik